Az infláció a jövő év elejétől lassulni kezd

Az infláció üteme ez év végéig, döntően szeptemberben tovább emelkedik a monetáris politika hatókörén kívüli tényezők miatt, utána jövő év elejétől lassulás várható, a dezinflációs hatások 2023 második felében erősödnek - mondta Balatoni András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közgazdasági előrejelzés és elemzés igazgatóság igazgatója a jegybank Inflációs jelentését bemutató online sajtótájékoztatón csütörtökön.

Az infláció a jövő év elejétől lassulni kezd

Az MNB kedden már közzétette a jelentés főbb számait: 2022-re a korábban vártnál magasabb, 13,5-14,5 százalék közötti éves átlagos inflációt jeleztek előre az előző prognózis 11,0-12,6 százalék közötti értékével szemben. A fogyasztói árindex jövőre 11,5-14,0 százalékos sávban lehet, majd 2024-ben 2,5-4,0 százalékra lassulhat.

A jegybank igazgatója kiemelte: a 2023-as fordulat az árak alakulásában egyrészt "a globális recessziós ciklusra és a nyersanyag árciklus változására", másrészt a belső kereslet mérséklődésére és a fogyasztási kiadások csökkenésére vezethető vissza. Rámutatott arra, hogy az élelmiszerek áremelkedése Magyarországon sokkal magasabb volt, mint a régióban és az Európai Unióban. Ennek a hátterében a gyenge termelékenység húzódik meg, ami a külső hatások felerősödését eredményezi.

Az elmúlt időszakban a fogyasztói árak gyorsan emelkedtek, így megközelítették azt a szintet, amit a termelői árak indokolnak, az emelkedő költségek szinte teljesen beépültek az árakba - húzta alá. A monetáris politika hatókörén kívüli tényezők - mint például a rezsiárak módosítása - szeptembertől 2,5-3 százalékponttal emelik meg a havi inflációt egy évig, illetve az aszály további 1 százalékpontot ad hozzá - hangsúlyozta.

Balatoni András megerősítette a jelentés számait, miszerint a gazdasági növekedés a második negyedéves markáns lassulás után idén éves szinten 3-4 százalék között alakulhat; 2023-ban 0,5-1,5 százalék közötti adat várható. A jövő év első fele még gyenge teljesítményt hozhat, ugyanakkor a magyar makrogazdasági fundamentumok kedvezőek, és a külső kockázatok enyhülésével gyors élénkülés indulhat be a második fél évtől - tette hozzá. Az aszály fontos termelési tényező, a gazdaság növekedését a következő időszakban 0,8 százalékponttal visszafogja - hívta fel a figyelmet. Megemlítette, hogy a bizalmi indexek egyelőre markáns, a 2020-as év második negyedévi krízisénél nagyobb romlást mutatnak mind a fogyasztók, mind a vállalatok oldaláról.

Rávilágított arra, hogy - miután a vállalatok egyre pesszimistábbak - a költségeik emelkedése és a növekedési kilátások romlása miatt, egyre kevesebben terveznek beruházásokat; a bruttó állóeszköz felhalmozás így 1,5 százalékkal csökken jövőre. A beruházási ráta továbbra is magas szinten stabilizálódik, amiben az is közrejátszik, hogy magas a beruházások árindexe: az idei 28,7 százalékos ráta után 27,8 és 27,5 százalék várható jövőre és azt követően - fűzte hozzá.

Rámutatott: a konjunktúra lassulása a munkaerőpiacon is érződni fog, a munkanélküliség átmenetileg 2023 második feléig emelkedhet; a bérek jövőre az elmúlt évek átlagszintjén nőhetnek.

A konjunktúra lejtmenetére nemzetközi szinten a nyersanyagpiacok és a gabonapiacok is reagálnak, a búza tőzsdei jegyzési ára például a háború előtti szintre süllyedt és az olajár is hasonló tendenciát mutat. Az áram- és gázárak terén is érdemi mérséklődés következett be, ezen a területen azonban a geopolitikai fejlemények pillanatok alatt felülírhatnak mindent. A termelési láncok oldaláról a surlódások csökkentek, a kínálati oldalon kedvező fejlemények figyelhetők meg, a szállítási költségeknél is egyre inkább érzékelhető a fordulat - összegezte utalva arra, hogy a globális inflációs környezet mérséklődik.

Magyarországon a 4,9 százalékról 6,1 százalékra módosított költségvetési hiánycél elérhető idén, az adósságráta pedig az év végére kismértékben csökkenhet; 2024-től várható az, hogy a deficit 3 százalék alá csökkenjen, illetve az államadósság nagyobb mértékben csökkenjen - jelezte a jegybank igazgatója.

Arra is kitért: az uniós források kérdésében az MNB-nél úgy látják, hogy Magyarország és az Európai Unió álláspontjai közeledtek, ezért a források beérkezésére számítanak. Idén elképzelhető, hogy az előírtnál némiképp kisebb összeg, jövőre azonban annál magasabb folyhat be az államkasszába - tette hozzá. Szólt arról is, hogy a folyó fizetési mérleg hiánya 2022-ben markánsan emelkedett, aminek döntő oka az energiaegyenleg romlása volt. Jövőre már - szemben az idei évvel - a nettó export pozitívan befolyásolhatja a mérleget - mondta Balatoni András az MNB sajtótájékoztatóján.

Videoton Holding: az idei árbevétel meghaladja a 260 milliárdot

Az előzetes adatok alapján a Videoton vállalatcsoport idei árbevétele meghaladja a 260 milliárd forintot - jelentette be a székesfehérvári cégcsoport elnök-vezérigazgatója pénteki évzáró ünnepségükön.
2022. 12. 10. 06:00
Megosztás:

Az amerikai közgazdász szerint nincs zöld átmenet együttműködés nélkül

A nemzetközi kooperációt és párbeszédet kell előtérbe helyezni az olyan globális kérdések megoldásában, mint a fenntartható, zöld átmenet - mondta Jeffrey D. Sachs közgazdász professzor, a Columbia Egyetem Fenntartható Fejlődés Központjának igazgatója a Magyar Nemzeti Bankban (MNB) tartott előadásában az MNB közleménye szerint, amelyet az MTI-nek pénteken juttattak el.
2022. 12. 10. 05:00
Megosztás:

Így lehet több nyugdíjad: több gyerek vagy több unoka kell hozzá!

Az öregségi nyugdíj kiszámítása a hazai jogszabályok szerint alapvetően két dologtól függ: egyrészt a nyugdíj alapját képező havi átlagkeresettől, másrészt a munkában töltött évek számától, amit szolgálati időnek nevezünk. Jelen cikkünkben most a szolgálati időre fogunk koncentrálni, hiszen hosszabb szolgálati idő = nagyobb nyugdíj. De hogyan függ össze a nyugdíj szolgálati idő a gyermekek vagy épp az unokák számával? A még nem nyugdíjas nagymama és a nagypapa hogyan szerezhet szolgálati időt unokája gondozása, nevelése időtartamára?
2022. 12. 10. 04:00
Megosztás:

Sok lehetőséget kínál az új közös agrárpolitika

Sokféle lehetőséget és opciót kínál az új, 2023 és 2027 közötti uniós támogatási időszakban a közös agrárpolitika (KAP) a magyar gazdák számára - fogalmazta meg az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára pénteken Keszthelyen.
2022. 12. 10. 03:00
Megosztás:

Döntöttek a közgyűlések: létrejön az óriásbank, a Magyar Bankholding

December 9-én az MKB Bank és a Takarékbank közgyűlése elfogadta a Magyar Bankholding fúziós menetrendjének második lépését, emellett az MKB Bank közgyűlése döntött az MKB tőkéjének megemeléséről is. Ennek értelmében 2023. május 1-jén egyesül a bankcsoport két tagbankja, az MKB Bank és a Takarékbank, és május 1. után MBH Bank Nyrt. néven, egységes márkanévvel és arculattal folytatja működését. Az így létrejövő nagybank Magyarország második legnagyobb piaci szereplője lesz, közel 11 ezer milliárd forintos mérlegfőösszeggel, 2,3 millió ügyféllel és számos területen piacvezető pozícióval. A fúzió következő lépésének megvalósításához szükséges felügyeleti engedélyeztetés folyamatban van.
2022. 12. 10. 02:00
Megosztás:

Tempósan ért csúcsra a lakáspiac

Bár a tranzakciók számának csökkenése már a piac megtorpanására utal, az év első háromnegyedében még igen sokan tapasztalhatták, hogy számottevően felértékelődött az otthonuk. A NAV adatait feldolgozó legfrissebb OTP Lakóingatlan Értéktérkép szerint a legnagyobb nyertesek között érezhetik magukat például a veszprémiek, a baranyaiak és a csillaghegyiek is.
2022. 12. 10. 01:00
Megosztás:

Többnyire támogatóak a magyar munkavállalók a megváltozott munkaképességű emberekkel

A többségi munkavállalóknak majdnem fele dolgozott már együtt megváltozott munkaképességű emberrel és többségében pozitív a tapasztalataik vannak a közös munkával kapcsolatban. Ezeknek a munkavállalóknak több mint a fele nyilatkozta, hogy jó élmény volt a közös munka, 45 százalékuk pedig nem érzett jelentős különbséget a nem megváltozott munkaképességű kollégákkal való együttműködéshez képest. A munkavégzés során ritkán előforduló, de kihívást jelentő tényezők közül leginkább a sérült emberekkel kapcsolatos tapasztalat hiányát és az ebből fakadó bizonytalanságot említik a magyar dolgozók – derül ki a Profession.hu, a témában végzett legfrissebb kutatásából.
2022. 12. 10. 00:01
Megosztás:

Gyengültek a New York-i tőzsde főbb mutatói

Gyengüléssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
2022. 12. 09. 23:00
Megosztás:

A cipzár legfontosabb része: a cipzárkocsi

Te már megszámoltad, hogy az otthon található eszközökön, ruhákon, kiegészítőkön összesen mennyi cipzár van? A válasz valószínűleg “nem”, és ezzel biztosan nem vagy egyedül, sőt, a döntő többségnek eszébe sem jut, hogy mégis mennyi felhasználási módja van ennek a nagyon egyszerű eszköznek.
2022. 12. 09. 22:30
Megosztás:

Az MVM Next meghatározta a végső menedékes időszak utáni fix áras energia jövő évi tarifáit

Az MVM Next meghatározta a végső menedékes időszak utáni fix áras energia jövő évi tarifáit az érintett néhány tízezer, nem magánszemély ügyfél számára, a tervezhetőség érdekében a január elsejétől érvényes árakat már  pénteken közzétették - hívta fel a figyelmet az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. az MTI-nek küldött pénteki közleményében.
2022. 12. 09. 22:00
Megosztás:

A vízügyi infrastruktúra fejlesztésével növelik az árvízi biztonságot a Tisza-völgyben

A vízügyi infrastruktúra fejlesztését szolgáló projekt kezdődik az Európai Unió és a magyar állam 5,6 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatásával a Tisza-völgyben; a várhatóan 2023. november végére elkészülő beruházás hozzájárul az árvízi biztonság növeléséhez a térségben - jelentették be pénteken Szolnokon
2022. 12. 09. 21:00
Megosztás:

A valódi futball izgalmát adja vissza az interaktív magyar társasjáték

Nincs még egy olyan társasjáték a piacon, ami olyan magas színvonalon ötvözi az ügyességet, a szerencsét és a stratégiát, mint a Footballiser. Horváth Miklós, a száz százalékban magyar gyártmányú és fejlesztésű interaktív játék ötletgazdája elmondta, több mint ezer verziót teszteltek, mire eljutottak a végleges prototípusig. A társas ugyanazt az életérzést közvetíti, mint a labdarúgás, a gólörömöket is meg lehet élni benne, ráadásul a gyermekek kézügyességét és a finommotorikus mozgásukat is bizonyítottan fejleszti.
2022. 12. 09. 20:00
Megosztás:

A szerb parlament elfogadta a jövő évi költségvetést

A szerb parlament elfogadta pénteken a 2023. évi költségvetést, amely a bruttó hazai termék (GDP) 3,3 százalékának megfelelő hiánnyal számol.
2022. 12. 09. 19:00
Megosztás:

Szombaton indul a BÁV online művészeti aukciója

Zsolnay-kerámiákra, szecessziós ezüsttárgyakra, retro lámpákra, órákra és festményekre is lehet licitálni a BÁV szombaton induló 7. Online Aukcióján december 19-ig az axioart.hu oldalon.
2022. 12. 09. 18:30
Megosztás:

Nem teljesített vállalásokért bírságolt a Médiatanács

A MaxiRádió, a Balaton Rádió és a 88,9 - BestFM rádiók nem teljesített vállalásai miatt szabott ki pénzbüntetést a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, amely két helyi rádiós frekvencia pályázati felhívását is véglegesítette - közölte az NMHH Kommunikációs Igazgatósága pénteken az MTI-vel.
2022. 12. 09. 18:00
Megosztás:

Több mint 30 milliárd forintból valósultak meg szociális infrastruktúra-fejlesztések

Az elmúlt években a Széchenyi 2020 program keretében országosan 377 helyszínen több mint 30 milliárd forintot fordítottak kifejezetten a szociális infrastruktúra és az alapszolgáltatások fejlesztésére - közölte a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbogáton.
2022. 12. 09. 17:30
Megosztás:

Az EU fokozná a védőoltásokkal szembeni bizalmatlanság elleni küzdelmet

Az Európai Unió egészségügyi minisztereit tömörítő tanács fokozná a védőoltásokkal szembeni bizalmatlanság elleni küzdelmet, valamint a jövőbeli egészségügyi kihívásokra való uniós felkészülést és együttműködést - tájékoztatott az uniós tanács pénteken.
2022. 12. 09. 17:00
Megosztás:

Közösen épít hőszigetelőanyag-gyárat a Masterplast és a Market

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Masterplast cégcsoport és a Market Építő Zrt. két új, kőzetgyapot hőszigetelő anyagot előállító gyár létrehozására Magyarországon és Szerbiában - jelentették be a társaságok közös sajtótájékoztatójukon Budapesten pénteken.
2022. 12. 09. 16:30
Megosztás:

Csalók ismét Csányi Sándor nevével élnek vissza

Csalók Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatójának nevét és fotóit használják fel arra, hogy gyanútlan és hiszékeny embereket tőrbe csaljanak, valószínűtlen hozammal kecsegtető, befeketésnek álcázott ígéretekkel megszerezzék az adataikat és a pénzüket - figyelmeztet az OTP Bank pénteki közleményében.
2022. 12. 09. 16:00
Megosztás:

Együttműködik a jegybank és a kibervédelmi intézet

Együttműködési megállapodást kötött a  Nemzetbiztonsági Szakszolgálat - Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NBSZ-NKI) és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a hazai pénzügyi rendszer kiberkockázatainak hatékony csökkentése, illetve a kiberbiztonság magas szintre emelése érdekében - tájékoztatta a jegybank pénteken az MTI-t.
2022. 12. 09. 15:30
Megosztás: