Az ABB felvásárolja a Sevensense-t, megerősítve ezzel vezető szerepét a következő generációs mesterséges intelligencia alapú mobil robotika területén

Az ABB bejelentette, hogy felvásárolta a Sevensense svájci start-up céget, amely az autonóm mobil robotok (AMR) számára kifejlesztett, mesterséges intelligenciával támogatott 3D-s látásalapú navigációs technológia vezető szállítója. A Sevensense-t 2018-ban alapították a svájci műszaki egyetem, az ETH Zürich spin-offjaként.

Az ABB felvásárolja a Sevensense-t, megerősítve ezzel vezető szerepét a következő generációs mesterséges intelligencia alapú mobil robotika területén

„Ez jelentős lépés az olyan munkahelyről alkotott elképzelésünk megvalósítása felé, ahol mesterséges intelligenciával támogatott robotok segítik az embereket a munkavégzésben, ezáltal kielégítve ügyfeleink nagyobb rugalmasság és intelligencia iránti igényét egy olyan munkaerőpiaci helyzetben, amit a szakképzett munkaerő hiánya jellemez" - mondta Sami Atiya, az ABB Robotika és Gyártásautomatizálás üzletágának vezetője. „Minden egyes gépi látással és MI-val felszerelt mobil robot az épület egy-egy egyedi részét pásztázza; együttesen ezek a robotok kiegészítik egymás látását, hogy teljes térképet alkossanak, lehetővé téve az önálló munkavégzést a gyorsan változó környezetben.”

A felvásárlásra azt követően kerül sor, hogy az ABB kisebbségi befektetést eszközölt a Sevensense-ben, miután az 2021-ben csatlakozott a vállalat innovációs ökoszisztémájához, abban az évben, amikor az ABB felvásárolta az ASTI Mobile Roboticsot. A felek a tranzakció pénzügyi részleteit nem hozták nyilvánosságra. Az autóiparban és a logisztikai szektorban megvalósuló kísérleti ügyfélprojekteket követően az ABB integrálja a Sevensense technológiáját a vállalat AMR portfóliójába, amely a sebesség, a pontosság és a hasznos teherbírás eddig példa nélküli kombinációját kínálja.

A mobil robotok piacán 2026-ig 20 százalékos átlagos éves növekedési ütem várható, azaz a piaci forgalom 5,5 milliárd dollárról 9,5 milliárd dollárra nő, és az ABB mesterséges intelligenciával támogatott 3D-s látástechnológiája élen jár ebben a növekedésben. ¹ 

A Sevensense innovatív navigációs technológiája ötvözi a mesterséges intelligenciát és a 3D-s látást, lehetővé téve az AMR-ek számára, hogy intelligens döntéseket hozzanak, megkülönböztetve a helyhez kötött és a mozgó objektumokat bármely dinamikus környezetben. A kézi irányítás után a Visual Simultaneous Localization and Mapping (Visual SLAM/ gépi látáson alapuló, egyidejű helymeghatározás és térképezés) technológiával ellátott mobil robotok olyan térképet hoznak létre, amelynek segítségével önállóan működnek, így az üzembe helyezési idő hetekről napokra csökken, és az AMR-ek képesek lesznek a munkát végző emberek között navigálni a rendkívül összetett, dinamikus környezetben is. A térképek folyamatosan frissülnek és megosztásra kerülnek a robotflottán belül, ami azonnali skálázhatóságot kínál a műveletek megszakítása nélkül, és nagyobb rugalmasságot más navigációs technológiákhoz képest.

Ez az MI-alapú navigációs technológia már ma is átalakítja az autógyártást és a logisztikai ágazatot, és hozzáadott értéket teremt a gyorsabb és hatékonyabb műveletek révén. A Visual SLAM által támogatott ABB AMR-ek hatékonyságnövekedést eredményeznek az autóiparban a Ford számára az amerikai gyártóüzemekben, míg a Michelin az intralogisztikában fogja használni a technológiát a spanyolországi gyárában. Más autógyártók az Egyesült Királyságban, Finnországban és Németországban fogják bevezetni ezt a technológiát.

„Az ABB egyedülálló, a piacon már bizonyított technológiája nagyobb autonómiát és kognitív intelligenciát kínál, és megnyitja az utat a lineáris gyártósoroktól a dinamikus hálózatok felé történő átállás előtt. Az intelligens AMR-ek autonóm módon navigálnak a gyártócellákhoz, menet közben követik a raktárkészletet, és megosztják ezt az információt más robotokkal, miközben biztonságosan együttműködnek a mellettük dolgozó emberekkel” - mondta Marc Segura, az ABB robotikai divíziójának vezetője. „A Sevensense felvásárlásával az ABB a következő generációs AMR-ek piacvezetőjévé válik: vevői számára a Visual SLAM-mel támogatott autonóm mobil robotokat, illetve a robotoktól a gépautomatizálásig terjedő megoldásokat kínál, amelyeknek minden elemét ezen értékteremtő szoftverünk irányítja.”

Gregory Hitz, a Sevensense vezérigazgatója elmondta: „Ez egy jelentős mérföldkő közös fejlődésünk útján, mivel a tranzakciónak köszönhetően saját fejlesztésű technológiánkat a piacok és az ipari ágazatok szélesebb körébe tudjuk bevezetni. Az ABB ideális fejlődési keretet biztosít számunkra ahhoz, hogy folytassuk a 3D-s vizuális autonómia sokoldalú platformjának bővítését, amely az automatizált anyagmozgatási és szervizrobotikai iparágak OEM-gyártóit szolgálja ki. Együtt újradefiniáljuk az MI-alapú robotika határait.”

Ez a forradalmian új technológia az AMR-eken messze túlmutató hatással lehet a robotikára, ami nagyobb hatékonyságot, rugalmasságot és pontosságot eredményez a termelésben és az intralogisztikában. A technológiát Sevensense terméknév alatt továbbra is forgalmazni fogják a különböző piaci szegmensekben, köztük az anyagmozgatás, a takarítás és más szervizrobotikai területeken.

A Sevensense-szel folytatott együttműködés rávilágít az ABB azon elkötelezettségének sikerére, amely alapján a vállalatcsoport az innovációk következő generációját kívánja támogatni. Az ABB a partneri ökoszisztémáján, valamint a start-up cégekkel és egyetemekkel folytatott együttműködésén keresztül vezető technológiákat fejleszt a globális vállalkozások számára. A Sevensense mintegy 35 alkalmazottja továbbra is a svájci, zürichi irodában fog dolgozni.

Az ABB technológiai vezető szerepet tölt be az energetika és az automatizálás területén, termékeivel és megoldásaival elősegíti egy fenntarthatóbb és erőforrás-hatékonyabb jövő kialakítását. A vállalat megoldásai a mérnöki szaktudás és a szoftverek összekapcsolásával optimalizálják a berendezések gyártását, mozgatását, energiaellátását és működtetését. A kiválóságáról több mint 140 éve jól ismert ABB közel 105 000 munkatársa elkötelezett az ipari átalakulást felgyorsító innovációk előmozdítása mellett. www.abb.com

Magyarországi vállalata, az ABB Kft. 1991-ben alakult és azóta az egyik vezető szállítóként van jelen a hazai közmű, valamint energetikai szektorban. 

Kuponnal trükközött a Foodora, komoly GVH-bírság lett a vége

Megtévesztette a fogyasztókat a Foodora, ezért több mint 35 millió forintos bírságot szabott ki az ételrendelési portál üzemeltetőjére a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A cég egy 2023 őszi akciójában kétezer forint kedvezményt és ingyenes szállítást ígért, azt ugyanakkor nem közölte, hogy ez csak a hatezer forint feletti rendelésekre vonatkozott. A vállalkozás késleltette a GVH eljárását, ezért a versenyfelügyeleti bírságon felül 20 millió forint eljárási bírság is kiszabott rá a GVH Versenytanácsa, amit a cég már be is fizetett. A nemzeti versenyhatóság az ételkiszállító vállalkozások kereskedelmi tevékenységét is kiemelten figyeli.
2025. 02. 14. 12:30
Megosztás:

Bad Kleinkirchheim: a sport és pihenés határán

Ausztria egyik rejtett gyöngyszeme, Karintia, a természet kedvelőinek és sportimádóknak egyaránt ideális úticél. A festői település 1100 méter tengerszint feletti magasságban húzódik egy 5 kilométeres völgyben, melyet 2000 méteres hegycsúcsok öveznek. 
2025. 02. 14. 12:00
Megosztás:

Az OTP lett az Év Bankja

Tizenkilencedik alkalommal rendezték meg a magyar bankszektor legrangosabb versenyét, a Mastercard – Év Bankját. Az idei évben a verseny megújult, a szervezők a kilenc kategóriát három szegmensbe rendezték:a Daily Banking szegmensben az OTP Bank, az Innovation szegmensben a K&H Bank, a Beyond Banking szegmensben pedig a Gránit Bank nyújtotta a legkiemelkedőbb teljesítményt a szakmai zsűri értékelése alapján. A Mastercard - Az év bankja 2024 fődíjat az OTP Bank nyerte meg.
2025. 02. 14. 11:30
Megosztás:

Fogyasztóvédelmi és élelmiszer-biztonsági jótanácsok Valentin napra

A Valentin nap a szerelmesek ünnepe, azonban a közös öröm mellett kellemetlenségek, bosszúságok is érhetik az ünnepelni vágyókat, ha nem elég tudatosak a különleges napra készülve. A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) ezért hasznos fogyasztóvédelmi és élelmiszer-biztonsági jótanácsokkal látja el a fogyasztókat, hogy az ünnep tényleg az együtt töltött kellemes élményekről szóljon.
2025. 02. 14. 11:00
Megosztás:

Mire számíthatnak pénteken a befektetők?

Követték az ázsiai piacok a Wall Street-i nyereségeket pénteken.
2025. 02. 14. 10:30
Megosztás:

402,5-ös szintig tudott erősödni a forint

Bár a headline amerikai termelői árindex a várt 0,3% helyett 0,4%-kal emelkedett, a maginfláció vártnak megfelelő 0,3%-os emelkedése után megnyugodott a piac és esni kezdtek a kötvényhozamok. Az amerikai tízéves hozam közel 10, az európaiak 5-10 bázisponttal kerültek lejjebb, az előbbi 4,5, a német a 2,4%-ot közelíti.
2025. 02. 14. 10:00
Megosztás:

Vám- és inflációs hírekre emelkedtek a tengerentúli tőzsdék

Vámokról és inflációról szóló hírek közepette emelkedtek az amerikai indexek csütörtökön.
2025. 02. 14. 09:30
Megosztás:

100 dollárból 10 000 dollárt csinálhatsz az FXGuys-zal? A befektetők a PEPE-hez és a Dogecoinhoz (DOGE) hasonlítják!

Bár a PEPE és a Dogecoin (DOGE) iránti érdeklődés továbbra is fennáll, volatilitásuk lehetőséget teremt új kihívók számára. A befektetők most egy kritikus döntés előtt állnak: kitartanak a jól ismert nevek mellett, vagy felfedeznek feltörekvő tokeneket friss potenciállal, mint például a FXGuys ($FXG).
2025. 02. 14. 09:00
Megosztás:

USA–India kereskedelmi párbeszéd: cél a kiegyensúlyozott együttműködés

A kétoldalú kereskedelem kiegyensúlyozása érdekében tárgyalásokat kezd az Egyesült Államok és India - közölte Donald Trump amerikai elnök Narendra Modi indiai miniszterelnökkel tartott tárgyalását követően csütörtökön Washingtonban.
2025. 02. 14. 08:00
Megosztás:

Továbbra is alacsony a magyar részvények értékeltsége

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) indexe, a BUX tavaly 30,9 százalékkal, az elmúlt két évben közel 80 százalékkal emelkedett (dollárban számolva 75 százalékkal), ezzel a világ egyik legjobban teljesítő tőzsdéje volt. A dinamikus és a részvények széles körét felölelő árfolyamemelkedés ellenére a magyar piac értékeltsége továbbra is alacsony - mondta Végh Richárd, a BÉT vezérigazgatója csütörtökön Budapesten, a BÉT Legek díjátadó gáláján, ahol a kimagasló teljesítményt nyújtó tőkepiaci szereplőket díjazták.
2025. 02. 14. 07:30
Megosztás:

Az USA megkezdi a viszonossági vámok rendszerének kidolgozását

Az Egyesült Államok a viszonossági vámok rendszerének kidolgozását kezdi meg - erről írt alá elnöki dokumentumot Donald Trump csütörtökön.
2025. 02. 14. 07:00
Megosztás:

Áfacsalások ellen lép fel a kormány, támogatják a tisztességes vállalkozásokat

Megtartotta idei első ülését a Fenntartható Gazdaságfehéredésért Felelős Bizottság; a kormány által 2021-ben létrehozott bizottság célja a feketegazdaság visszaszorítása és a jogkövető vállalkozások támogatása - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán az MTI-vel.
2025. 02. 14. 06:30
Megosztás:

Generali: közel 40.000 elemikár-bejelentés érkezett 2024-ben az éghajlatváltozás következtében

A változékony időjárás, a globális felmelegedés és a klímaváltozás hatásai egyre erőteljesebben befolyásolják a mindennapjainkat, elég csak a gyakori szélsőséges időjárási körülményekre gondolni. 2024 azonban szerencsére békésebb évnek tekinthető a viharkárokat nézve a 2023-as évnél: míg tavalyelőtt a Generali Biztosítóhoz rekordmennyiségű, 58.000 lakással és társasházzal kapcsolatos elemi kárbejelentés érkezett, addig 2024-ben ez a szám közel 40.000 volt, a károk összege megközelítette az 5 milliárd forintot. A viharkárral kapcsolatos kárbejelentések száma volt tavaly a legmagasabb a károkat tekintve (megközelítőleg 21.000), ezt követték a villámmal, a jéggel és a kívülről beáramló vízzel kapcsolatos kárbejelentések.
2025. 02. 14. 06:00
Megosztás:

Horvátország lép: rendkívüli árintézkedésekről döntött a kormány

A horvát kormány csütörtökön rendkívüli árintézkedésről fogadott el törvényjavaslatot az állampolgárok életszínvonalának védelme és a piaci zavarokra való gyors reagálás érdekében - közölte Ante Susnjar gazdasági miniszter a kabinet ülését követően.
2025. 02. 14. 05:00
Megosztás:

Az energiaárak áldozata lett a vajdahunyadi ArcelorMittal

Az üzem február 14-én áll le, s amennyiben az üzleti környezet kedvezően változik, április 1-jén indulhat újra a termelés.
2025. 02. 14. 04:30
Megosztás:

Ez volt a legnépszerűbb vidéki úti cél 2024-ben

Siófok ismét az ország legnépszerűbb vidéki úti célja lett a belföldi turizmusban az elmúlt év összesített vendégéjszaka-számai alapján - áll a város csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2025. 02. 14. 04:00
Megosztás:

Brit miniszterelnök: Ukrajna számára biztosítani kell a NATO-csatlakozás lehetőségét

Keir Starmer brit miniszterelnök szerint Ukrajna számára biztosítani kell a NATO-csatlakozás lehetőségét.
2025. 02. 14. 03:30
Megosztás:

Öt dolog, amire szoftver-beszerzéskor érdemes figyelni

A vállalati szoftverekkel kapcsolatban számos olyan szellemi tulajdonjogi, adatvédelmi jogi és titokvédelmi kérdés felmerülhet, amelyre a cégek sajnos nem mindig gondolnak a beszerzés során. Az üzletmenet szempontjából kritikus szoftverek esetében az említett kérdésekből eredő problémák akár jelentősen is befolyásolhatják a cég mindennapos működését, és az adatvédelmi és titokvédelmi kötelezettségek megsértése nemcsak jogi következményekkel járhat, de a cég iránti bizalmat is megingathatja – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda.
2025. 02. 14. 03:00
Megosztás:

Ha bort iszol, jobb, ha tudod mi a helyzet a magyar borral most

Hamarosan indul a hazai borok bel- és külföldi népszerűsítését segítő program, amelynek első ütemére az érintettek idén kivételesen február 15. és 28. között is benyújthatják támogatási kérelmeiket - közölte az Agrárminisztérium (AM) csütörtökön az MTI-vel.
2025. 02. 14. 02:30
Megosztás:

Új erőmű épül a régi helyén Tiszaújvárosban

Új erőmű épül a régi helyén Tiszaújvárosban - közölte Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön a Facebook-oldalán.
2025. 02. 14. 02:00
Megosztás: