Autópálya matrica áremelés – továbbra is megéri a szokott módon közlekedni?

A termékek és szolgáltatások drágulása az elmúlt néhány évben sajnos itthon is megszokottá vált, így az autópálya matricák áremelésének hírét sem fogadták meglepődött tömegek. A változás mértékét már annál inkább, de ez közel sem jelenti azt, hogy idén ne érné meg autópályán közlekedni.

Autópálya matrica áremelés – továbbra is megéri a szokott módon közlekedni?

Autópálya matrica árak változásban

Az autópálya matricák kínálatát sokáig az állandóság jellemezte, hiszen jó ideig csak országos engedélyek voltak elérhetők, különböző időtartamra. Így tehát éves, havi és 10 napos matricák közül választhattak a közlekedők, mely jó ideig elegendő volt, ám idővel szükségessé vált a változás. Ezt indokolta az új autópálya szakaszok átadása és a fizetős úthálózat terjeszkedése is.

Erre válaszul jelent meg 2015-ben a megyei matrica, illetve tavaly egy 1 napos autópálya matrica, amiken keresztül sokkal szélesebb fizetési lehetőségek állnak a közlekedők rendelkezésére. Az évek alatt persze az árak a termékkínálat stabilitásával szemben állandó változásban voltak, így ez idén sem volt másképp. Az emeléssel már mindenki jó előre számol, a kérdés inkább csak annak mértéke. Az autópálya matrica autopalyamatrica.hu rendszerében fellelhető árai idén azonban egész kedvezően alakultak.

Csekély mértékű emelkedés

Az autópálya árak jellemzően az inflációs adatok mentén alakulnak, e tekintetben pedig tavaly nem állt jól a gazdaság. Minden termék és szolgáltatás ára jelentősen emelkedett, az infláció sebessége pedig csökkent, de nem állt meg. Sokan azt vizionálták, hogy emiatt az autópálya matrica árak is az egekben lesznek majd 2025-ben. Ezt a véleményt azonban hamar letörte a tavaly szeptemberben bejelentett árlista, mely egységesen 3,4 százalékkal emelte meg az autópálya matricák árát.

Az általános drágulás tükrében ez kedvező fejleményként érte a közlekedőket, így mindenki elkezdhette a kalkulációt a következő évre. A jó hír az, hogy ez a néhány százalékos emelés egyes matricák, például a 10 napos vagy megyei matrica esetében csak pár száz forintos drágulást jelent, de az éves országos engedély ellenértéke sem mutat jelentősebb eltérést. Így tehát a várakozásokkal ellentétben idén is érdemes az autópályákat választani.

autóvezetés az autópályán

Az autópálya matricák előnyei

Mivel hazánkban egyre több útszakasz válik fizetőssé, ma már sokszor azok is az autópályákat választják , akik korábban inkább elkerülték azokat. Az autópálya matrica kínálat bővítése számukra is jó feltételeket teremt, hiszen a termékek sokfélesége révén könnyedén kialakíthatnak egy remek ár/érték arányú konstrukciót. E tekintetben a megyei autópálya matrica jelenti a legjobb megoldást, aminek az ára idén sem éri el a 7.000 forintot.

A döntő tényezőt persze továbbra is a közlekedési szokások jelentik, amelyek mentén mindenki számára egyértelmű lehet, hogy milyen típusú matricákat érdemes beszerezni. A cégek és vállalkozások várhatóan idén is az éves országos matrica mellett teszik le a voksukat, de az ingázó magánszemélyek körében minden bizonnyal a megyei matrica lesz az első helyen. A közös pont azonban mindenképpen az, hogy 2025-ben is érdemes lesz autópályákon közlekedni.

Elérheti az FXGuys token a 3 dollárt? Az elemzők felfedik a bikapiaci ütemtervet, amelyről mindenki beszél

A FXGuys körüli izgalom egyre növekszik, mivel az elemzők egy lehetséges emelkedést jósolnak egészen 3 dollárig. A piaci lendület fokozódásával a befektetők szorosan figyelik azokat a kulcsfontosságú mutatókat, amelyek egy erős bikapiaci ciklusra utalnak.
2025. 02. 09. 09:00
Megosztás:

Megszűnt a kemoterápiás kezelés a szentesi kórházban

Három hónappal azután, hogy tüntetést szervezett a szentesi Dr. Bugyi István Kórház leépítése ellen, Varga Ferenc, a Demokratikus Koalíció politikusa szombaton újabb aggasztó fejleményekről számolt be a Facebookra feltöltött videójában.
2025. 02. 09. 08:00
Megosztás:

New Orleansban rendkívüli biztonsági intézkedésekkel készülnek a Super Bowl-ra

New Orleansban szövetségi, állami és városi hatóságok több ezer tagja biztosítja rendkívüli intézkedésekkel az Egyesült Államok amerikaifutball-bajnokságának döntőjét, a Super Bowlt vasárnap.
2025. 02. 09. 07:00
Megosztás:

Újabb épületek születtek újjá a Budai Várban

Újabb állomásához ért a Budai Vár újjáépítését célzó Hauszmann program. A Várkertbazár, a Főőrség, a Lovarda, a Szent István-terem, a Karmelita után újabb vári épületek születtek újjá eredeti szépségükben. A Mátyás-templom szomszédságában befejeződött az egykori Magyar Királyi Pénzügyminisztérium újjáépítése, amelybe a Belügyminisztérium költözött. A Dísz téren pedig teljesen újjáépült az egykori Vöröskereszt-székház, ahová a Miniszterelnöki Kabinetiroda költözik.
2025. 02. 09. 06:00
Megosztás:

Érkezik az emelt minimálbér és a szakmunkás minimálbér

Érkezik az emelt minimálbér és a szakmunkás minimálbér. Ez közvetlenül nagyjából egymillió munkavállalót érint, és közvetve pedig legalább még ennyit - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium szóvivője szombaton, a kormány Facebook-oldalán megjelent videóban.
2025. 02. 09. 04:00
Megosztás:

A magyarok 60 százaléka utazott az elmúlt két évben

A gazdaságilag aktív korú magyarok 60 százaléka tudott az elmúlt két évben legalább egyszer belföldre vagy külföldre utazni - közölte az Aldi Utazás platform pénteken az MTI-vel a megbízásából készült országos reprezentatív felmérés alapján.
2025. 02. 09. 03:00
Megosztás:

Mennyi nyugdíj jár most Magyarországon 40 év munkaviszony után? És 30 év után?

A magyar nyugdíjrendszerben az öregségi nyugdíj összege számos tényezőtől függ, mint például a ledolgozott évek száma, a kereseti adatok és a szolgálati idő hossza.
2025. 02. 09. 02:00
Megosztás:

Kis pénzből is könnyen lehet sok - heti pénzhoroszkóp!

A jövő hét izgalmas pénzügyi lehetőségeket és szerencsés fordulatokat tartogat mind a 12 csillagjegy számára! Olvasd el a saját horoszkópodat, amely nemcsak egyedi történetet mesél el, hanem megmutatja a heti szerencsenapodat, szerencseszámaidat és egy kis útmutatót is ad arra, hogy hol találhatod meg a további szerencsés számokat az életedben. Vajon egy váratlan borravaló, egy rég elfeledett lottószelvény vagy egy ismeretlen nagybácsi öröksége vár rád? Nézzük, mit ígérnek a csillagok!
2025. 02. 09. 01:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A televízióban közvetített számsorsoláson az alábbi nyerőszámokat húzták ki szombaton az ötös lottón:
2025. 02. 08. 23:00
Megosztás:

Kiemelt támogatáshoz jutnak a halgazdaságok

A halastavak ökoszisztéma-szolgáltatásainak megőrzését, fejlesztését szolgáló támogatási konstrukció keretében első körben 15 halgazdálkodási projekt részesült támogatásban mintegy 1,4 milliárd forint értékben - közölte az Agrárminisztérium (AM) szombaton az MTI-vel.
2025. 02. 08. 22:00
Megosztás:

Mémháborúk: A Panshibi rálép a Shiba Inu és a PEPE lábujjaira, miközben a 100x álmok valóra válhatnak a panda előértékesítéssel

A mémcoinok versenye innovatív fordulatot vett. Egy új mémalapú találmány, Panshibi, belépett a harcmezőre, miközben olyan óriások lábujjára tapos, mint Shiba Inu és PEPE.
2025. 02. 08. 20:00
Megosztás:

Remittix: Az új PayFi óriás, amely versenyre kelhet az XRP-vel és az XLM-mel a 190 billió dolláros fizetési piacon

Világszerte több mint 1,4 milliárd ember nem rendelkezik bankszámlával, ami azt jelenti, hogy emberek milliói továbbra sem férnek hozzá pénzügyi szolgáltatásokhoz, annak ellenére, hogy a kriptovaluták ezt ígérik.
2025. 02. 08. 19:00
Megosztás:

Új légitársaságot jelentett be a Budapest Airport: a SCAT Airlines új közvetlen járatot indít Kazahsztánba

Alig hat héttel az évkezdés után ismét új légitársasággal bővül a VINCI Airports hálózat részeként működő Budapest Airport menetrendje. A Budapest és a kazahsztáni Simkent városa között induló új, közvetlen összeköttetést a SCAT Airlines üzemelteti május 27-től, teljesen új célállomást adva hozzá a Budapest Airport folyamatosan bővülő desztinációs kínálatához.
2025. 02. 08. 18:00
Megosztás:

Számos program lesz a farsangi időszakban a Balatonnál

Több tucat program - közöttük kisebb-nagyobb fesztivál, bál, jelmezes felvonulás, kerékpártúra, autós találkozó - várja az érdeklődőket a farsangi időszakban a Balatonnál – közölte a Balatoni Turizmus Szövetség szombaton az MTI-vel.
2025. 02. 08. 17:00
Megosztás:

Az élelmiszeripar jövője a fiatalok kezében van

Az élelmiszerbiztonság és -minőség nem csupán az agrárium, hanem a gazdaság és a társadalmi jólét szempontjából is kiemelt jelentőségű - hangsúlyozta Tállai András, az Agrárminisztérium (AM) élelmiszergazdaságért és agrárszakképzésért felelős államtitkára a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Élelmiszertudományi és Technológiai Intézetének oklevélátadó ünnepségén a szaktárca pénteki közleménye szerint.
2025. 02. 08. 16:00
Megosztás:

Bank360: Ezer milliárdokat mentettek ki az adó alól a magyar befektetők

Ömlött a magyarok pénze az értékpapírokba 2025-ben, és aki csak tehette, elkerülte, hogy adóznia kelljen a hozamuk után. Hatalmasat ugrott azoknak a speciális számláknak a száma, amelyekkel ezt el lehet érni, már csaknem 400 ezer van belőlük. Tömegesen lehetnek olyan pénzesebb befektetőknek, akiknek akár 6 ilyenjük is van egyszerre - írja elemzésében a Bank360.hu.
2025. 02. 08. 15:00
Megosztás:

Az FM szektorban a munkaerőhiány egyelőre fenyegetőbb, mint a mesterséges intelligencia

A hazai létesítménygazdálkodási szektor továbbra is súlyos munkaerőhiánnyal küzd, különösen a betanított munkakörökben, miközben a szakképzett fizikai dolgozók utánpótlása is akadozik. A LEO (Létesítménygazdálkodási és Épületüzemeltetési Szolgáltatók Országos Egyesülete) szerint a helyzetet tovább nehezíti a szakképzési rendszer problémás működése. Az iparág egyre inkább digitalizálódik, ám a robotizáció és a mesterséges intelligencia elterjedése még távoli.
2025. 02. 08. 14:00
Megosztás:

A diploma egyre kevesebb álláshirdetésnél feltétel

Évek óta egyre kevesebb álláshirdetésnél feltétel a diploma, 2023-ban már csak 21,5 százalékban vártak el felsőfokú végzettséget a jelentkezőktől - közölte a profession.hu pénteken az MTI-vel.
2025. 02. 08. 13:00
Megosztás:

Az elemzők szerint ez az új, vírusosan terjedő kriptovaluta akár 50-szeres nyereséget is hozhat a Solanához és a Shiba Inuhoz képest idén

A kriptoszektor mindig tartogat váratlan fordulatokat, és úgy tűnik, hogy 2025 is egy újabb izgalmas időszak lesz. Egy új altcoin egyre nagyobb hullámokat kelt, miközben a Shiba Inu (SHIB) és a Solana (SOL) árfolyama csökken, és mindkét projekt jelentős átalakuláson megy keresztül.
2025. 02. 08. 12:00
Megosztás:

Ismét megőrülnek a turisták Csehországért - de miért?

Csehországban 2024-ben 22,8 millió személy szállt meg a kereskedelmi szálláshelyeken, 3,8 százalékkal több, mint 2023-ban. A turisták száma tavaly első ízben haladta meg a 2019-es év adatait, amikor még nem volt korlátozva az idegenforgalom a Covid miatt - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal pénteken Prágában.
2025. 02. 08. 11:00
Megosztás: