Átlagosan 13 éves import autók érkeznek hazánkba

A Használtautó.hu elemzése rámutat arra, hogy nemcsak az új autók piaca csökken, hanem használtból is egyre kevesebb és egyre idősebb érkezik az országba. Ennek következtében pedig a teljes hazai autópark drasztikusan öregszik: mára átlagosan több mint 15 éves autók futnak a magyar közutakon.

Átlagosan 13 éves import autók érkeznek hazánkba

Továbbra sem kedvezők a hazai autópiac mutatói. Csökken az új autók piaca, a használtan behozott autók száma immár hatodik hónapja apad, már éves szinten is mínuszban van, átlagéletkoruk pedig továbbra is nő, így a hazai autóállomány egyre inkább öregszik. Míg 1990-ben 9 év volt az autópark átlagéletkora, azóta ez több mint másfélszeresére emelkedett. Az import alakulása persze csak az egyik tényező az átlagéletkor kapcsán, a másik az újautó-eladások alakulása. Ha egyetlen új autóval sem bővülne az autóállomány, akkor évente 1 évvel nőne az átlagéletkora, csökkenni pedig akkor tudna, ha a minél több új autó forgalomba helyezése ellensúlyozná a meglévő állomány korosodását. 

A személyautók átlagéletkora tehát 2002-re 11,7, 2021-re pedig már 15 évre nőtt. Hiába kezdett 2010-től magához térni az új autók piaca, mert 2012-ben módosult a regisztrációs adó és annak avulási táblája, ami gyakorlatilag szabad utat nyitott az idősebb használt autók importjának. Így 2013-2018 között több használt, mint új autó került útjainkra. A koronavírus ráadásul ismét visszafogta az újautó-eladásokat, ezért 2020 óta ismét egyre több használt autót helyeznek forgalomba hazánkban.

Katona Mátyás, a Használtautó.hu autópiaci szakértője szerint további komoly probléma, hogy a hazánkba érkező import autók is egyre öregebbek.

„A 10 éve változatlan regisztrációs adó a koros, egyre elmaradottabb emissziójú autók importjának kedvez, ugyanis az infláció és az emissziós normák fejlődése ellenére ma pontosan ugyanannyi regisztrációs adó fizetendő egy 10 éves, Euro4-es autóra, mint 2012-ben. Ezen felül, bár szinte a küszöbön van az Euro7-es norma bevezetése, a hazai regisztrációs adó mégsem tesz különbséget az Euro5-ös és az Euro6-os között. A kettőre úgy vonatkozik azonos regisztrációs tétel, hogy az Euro5-ös dízeleket már nemcsak Nyugat-Európa egyes nagyvárosaiba, de a szmogriadó riasztási fokozatában már Budapestre sem engedik be.”

Évek óta elmondható, hogy az importált autók zöme 10 év feletti, de most már az importált autók is jelentős öregedést mutatnak. A DATAHOUSE adatai szerint az idén január és november között behozott autók kétharmada 10 évnél idősebb volt, így pedig átlagos életkoruk 13,1 évre nőtt. Összehasonlításképp: a Használtautó.hu teljes hirdetési állományának átlagéletkora még idén is „csupán” 12,5 évre emelkedett. 

„A regisztrációs adónak mindenképpen ösztönöznie kellene a modernebb emissziós normájú autók forgalomba helyezését. Kirívó példa, hogy a legmodernebb, legkisebb motorú hibrid autóra nálunk magasabb regisztrációs adó fizetendő, mint egy Euro5-ös, Euro6-os, 1,4 literesnél kisebb hengerűrtartalmú benzines, vagy 1,5 literesnél kisebb dízelautóra” – jegyzi meg Katona Mátyás.

32 kilométernyi vízvezetéket tisztítanak meg az alábbi kerületekben

A Fővárosi Vízművek április 4. és 12. között végzi észak-pesti főnyomóvezetékeinek öblítését, amelynek során összesen 32 kilométernyi cső tisztul meg a IV., a XIII., a XIV., a XV. és a XVI. kerületben - közölte a társaság az MTI-vel csütörtökön.
2024. 03. 29. 16:00
Megosztás:

Béremelést kaptak a Continental Dohányipari Zrt. gyárában dolgozók

Tizenöt százalékos alapbérfejlesztést hajtott végre, valamint bruttó 230 millió forint jutalmat osztott szét a sátoraljaújhelyi dohánygyárában dolgozó munkavállalói körében a Continental Dohányipari Zrt. - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
2024. 03. 29. 15:00
Megosztás:

Új hajók felavatásával indult el a 178. balatoni hajózási szezon

Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön.
2024. 03. 29. 14:00
Megosztás:

Húsvéti programokkal készülnek a nemzeti parkok

Élménydús, az ünnepkörhöz kötődő, hagyományőrző programokkal készülnek a nemzeti parkok a húsvéti ünnepre. A négynapos hétvégén is nyitva lesznek a látogatóközpontok és tematikus túrákkal várják a kirándulókat - közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteken az MTI-vel.
2024. 03. 29. 13:00
Megosztás:

Tanúvallomásra hívta Joe Bident a Képviselőház republikánus bizottsági elnöke

Tanúskodni hívta Joe Biden elnököt az ügyében zajló kongresszusi vizsgálatot vezető republikánus képviselőházi bizottsági elnök, James Comer pénteken.
2024. 03. 29. 12:00
Megosztás:

A német kormány új katonai segélycsomagot ad át Ukrajnának

Berlin újabb katonai segélycsomagot ad át Ukrajnának, tüzérségi és harckocsilőszerek, drónok, gránátvetők és aknamentesítő járművek lesznek benne - jelentette be csütörtökön a honlapján a német szövetségi kormány.
2024. 03. 29. 11:00
Megosztás:

Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni

Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni, motorra kedvezményes áron lehet majd megvenni az új típusú jogosultságot - tájékoztatta az MTI-t a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ).
2024. 03. 29. 10:00
Megosztás:

Kína feloldja az ausztrál borra kivetett dömpingellenes vámokat

Kína feloldja az ausztrál borra kivetett dömpingellenes vámokat - közölte csütörtökön a kínai kereskedelmi minisztérium, miután a kínai-ausztrál kapcsolatok több mint három év után újra javulást mutatnak.
2024. 03. 29. 09:00
Megosztás:

Tegyünk együtt a gyermekekért! – Drámai helyzetben a gyermekvédelem

A közelmúltban tartották a Tűzcsiholó Egyesület Tegyünk együtt a gyermekekért! című konferenciáját Budapesten, a Magnet Közösségi Házban. Az egyesület elnöke, Illésné Áncsán Aranka felszólalt a gyermekvédelemért és a közelmúltban történt tragédiákat idézett fel, hogy felhívja a figyelmet a rendszer hibáira.
2024. 03. 29. 08:42
Megosztás:

Bővült a MOL Bubi közbringa-szolgáltatás

Öt új MOL Bubi gyűjtőállomással bővült Kelenföldön és Lágymányoson a közbringa-szolgáltatás, így városszerte már 207 helyszínen elérhetők a zöld kerékpárok - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
2024. 03. 29. 08:00
Megosztás:

Kriptóelemző Michaël Van De Poppe azt állítja, hogy a Sui erőt mutat majd, a Pepe birtokosok egy új mémcoinra váltanak

A kriptoelemző, Michaël Van De Poppe nemrégiben bika jellegű nyilatkozatot tett a Sui (SUI) kapcsán, előrejelzése szerint tovább erősödhet a kriptovaluta. Eközben a Pepe (PEPE) birtokosok egyre izgatottabbak a KangaMoon (KANG) kapcsán - egy új mémcoin-szenzáció iránt. Ez a negyedik fázisú előértékesítési csillag már 180%-ot emelkedett, és az elemzők 2024-re 0,5 dolláros árat jósolnak neki. Nézzük meg, hogy miért.
2024. 03. 29. 07:00
Megosztás:

Debrecen mellett épít 55 ezer négyzetméteres logisztikai csarnokot a WLP

A belga-magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező Weerts Logistics Park (WLP) HUR One Kft. közel 55 ezer négyzetméter alapterületű logisztikai csarnokot épít Debrecen szomszédságában, Ebesen - közölte a társaság az MTI-vel csütörtökön, az alapkőletételi ünnepséget követően.
2024. 03. 29. 06:00
Megosztás:

Megjelent a KKV Technológia Plusz Hitelprogram kiírása

Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra - tájékoztatta a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) az MTI-t pénteken.
2024. 03. 29. 05:00
Megosztás:

Négy új hajó felavatásával indult el a 178. balatoni hajózási szezon

Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön.
2024. 03. 29. 04:00
Megosztás:

Így vonulhat valaki nyugdíjba 2024-ben és azt követően

Az 1959-ben születettek 2024-ben töltik be nyugdíjkorhatárt, a 65. életévet, és dönthetnek a 2024-ben, esetleg később történő nyugdíj-igénylés mellett.
2024. 03. 29. 03:00
Megosztás:

Pénzhoroszkóp a hosszú hétvégére - melyik csillagjegy fog nagy összeget nyerni?

Pénz és szerencse horoszkópunk a hosszú hétvégére készült és azt vizsgálja, hogy a csillagok állása alapján melyik csillagjegynek milyen pénzügyi kilátásai vannak. Jön a nagy nyeremény? Ha igen akkor hol és kinek és hogyan?
2024. 03. 29. 02:00
Megosztás:

Az Online Fizetési Rendszerek Jövője

A technológia rohamos fejlődése évről évre új fizetési rendszerek megjelenését idézi elő, átalakítva így a már megszokott fizetési szokásainkat.
2024. 03. 29. 01:31
Megosztás:

A paradicsomot már márciusban el kell ültetni Magyarországon?

Magyarországon a paradicsom palántáinak nevelése általában március elején kezdődik meg belső terekben vagy melegágyakban.
2024. 03. 29. 01:10
Megosztás:

Itt az új, 0%-os kamatú vállalkozások számára elérhető 155 milliárd forintos hitelkeret

Európai uniós forrásokból 155,54 milliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre a mikro-, kis- és középvállalkozások számára a GINOP Plusz program részeként meghirdetett KKV Technológia Plusz Hitelprogramban. A kölcsön nulla százalékos fix kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra, és április 30-tól igényelhető.
2024. 03. 29. 00:40
Megosztás:

A Dogecoin20 előértékesítése átlépte a 10 millió dollárt, de még van esély bevásárolni

A Dogecoin20 egy új Shiba Inu témájú, ERC-20-as mém érme, amely az utóbbi időben nagy népszerűségnek örvend. Már az előértékesítés megkezdése után több mint 3 millió dollárt gyűjtött, és a Dogecoin20 mostanra átlépte a 10 millió dolláros összeget. Az érme hamarosan elindul az Uniswap DEX-en, majd ezt követik más Tier 1 tőzsdei bevezetések.
2024. 03. 29. 00:01
Megosztás: