Amerikai segélyt kap hadserege fejlesztésére Csehország

Csehország 106 millió dollárt (45,8 milliárd forint) kap az Egyesült Államoktól hadserege fejlesztésére - közölte a cseh védelmi minisztérium és Washington prágai nagykövetsége csütörtökön az amerikai kongresszus döntésére hivatkozva.

Amerikai segélyt kap hadserege fejlesztésére Csehország

A segéllyel az Egyesült Államok egyúttal részben kompenzálni szeretné Csehországot az orosz invázió ellen harcoló Ukrajnának küldött fegyverekért. A CTK hírügynökség jelentése szerint 100 millió dollárt az Egyesült Államok külföldi katonai programok finanszírozására szánt, Ukrajnát érintő csomagjából kapja Prága, míg 6 milliót az orosz befolyás elleni harcra létesített alapból. Ebből a pénzből a cseh hadsereg kibertámadások elleni csoportot hoz létre - pontosított a cseh védelmi tárca. "Úgy véljük, az amerikai ajándék annak elismerése, hogy Csehország a konfliktus kezdete óta segíti Ukrajnát, és felelősen viszonyul a saját, valamint szövetségesei védelméhez" - nyilatkozott a kongresszusi döntésről Jana Cernochová cseh védelmi miniszter.

Washington még augusztus közepén bejelentette, hogy nyolc katonai és két szállító helikoptert ajándékoz Csehországnak az Ukrajnának nyújtott cseh támogatás elismeréseként. Az amerikai fél szerint Csehország csak az átadás költségeit, valamint a gépek korszerűsítését fogja fizetni.

Csehország már korábban 12 Viper és Venom márkájú helikoptert rendelt az amerikai Bell társaságtól 14,6 milliárd korona (241 milliárd forint) értékben. Csehország a prágai sajtó szerint eddig mintegy 5 milliárd korona (82,5 milliárd forint) értékben szállított fegyvert és lőszert Ukrajnának.

Jó hírek jöttek az EU-s pénzek folyósításáról - erősödik a forint

Úgy tűnik, hogy számos kérdés megoldódni látszik. A Financial Times-nak nyilatkozó három EU-s tisztviselő is úgy véli, hogy ha Magyarország megfelelő válaszokat ad a feltett kérdésekre a jogállamiság kapcsán, akkor már november előtt dönthetnek a 13 milliárd eurónyi kohéziós alapok folyósításáról.
2023. 10. 03. 12:30
Megosztás:

A GDP-arányos hiány 6,3 százalékos volt az első fél évben

Előzetes adatok szerint 2296 milliárd forint, a GDP 6,3 százaléka volt a kormányzati szektor 2023. első féléves hiánya.
2023. 10. 03. 12:00
Megosztás:

A KIA zsolnai gyára háromszáznegyvenezer autót gyárt az idén

A KIA zsolnai gyárában az idén háromszáznegyvenezer autó készül a tervek szerint, ezzel a szlovákiai gyártóhely megközelíti a 2019-es csúcsév háromszáznegyvennégyezer darabos termelését - tájékozta a KIA Slovakia az MTI-t.
2023. 10. 03. 11:30
Megosztás:

Átadták az uniós forrásból kialakított minibölcsődét Gádoroson

Átadták az uniós támogatásból kialakított minibölcsődét a Békés vármegyei Gádoroson - tájékoztatta Zalai Mihály, a Békés Vármegyei Önkormányzat elnöke az MTI-t.
2023. 10. 03. 11:00
Megosztás:

Gyengüléssel indítottak a vezető európai tőzsdék

Mínuszban kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden.
2023. 10. 03. 10:30
Megosztás:

Erre vártak az ügyfelek: vagdossák a hitelkamatokat a bankok

Több nagybank csökkentette októbertől és az elmúlt hetekben a kamatait, így a lakáshiteleknél egyre több ajánlatot találhatunk 10 százalék alatti kamattal, de van már 8 százaléknál kisebb is. A folytatás azonban göröngyösebbé is válhat, mert ugyan a jegybank folytatta a kamatvágásait, de a hitelek árazását közvetlenebbül befolyásoló referenciakamatok közül akadt olyan, amelyik ismét emelkedni kezdett az utóbbi hetekben - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
2023. 10. 03. 10:00
Megosztás:

Gyengülés az ázsiai tőzsdéken

Gyengültek a vezető ázsiai tőzsdék kedden, a sanghaji és a szöuli börzén nem volt kereskedés.
2023. 10. 03. 09:30
Megosztás:

Emelkedéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden, bár a nemzetközi piaci hangulat inkább negatív az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.
2023. 10. 03. 09:00
Megosztás:

Új szociális lakóházakat építettek Eleken

Új szociális lakhatási formát hoztak létre a Békés vármegyei Eleken: hetvenkét, mentális zavarral küzdő ember költözhetett be hat lakóházba.
2023. 10. 03. 08:30
Megosztás:

Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben kedden reggel a bankközi devizapiacon hétfő kora estéhez képest.
2023. 10. 03. 08:00
Megosztás:

Családbarát szülészetek is segítik a vágyott gyerekek megszületését

A családbarát kormányzás legfontosabb célkitűzése, hogy minden vágyott gyerek megszülessen Magyarországon, és ezt segíti a családbarát szülészetek kialakítása is - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, a Semmelweis Egyetemen rendezett versenyen.
2023. 10. 03. 07:30
Megosztás:

6500 magyar diák kezdi a tanévet a kolozsvári egyetemen

Több mint 6500 magyar egyetemi hallható kezdi meg az új, 2023-2024-es tanévet a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen - közölte hétfőn Soós Anna, a magyar tagozatért felelős rektorhelyettes.
2023. 10. 03. 07:00
Megosztás:

Új gyárigazgató a Continental váci üzemének élén: október 1-jétől Győrffy Sándor tölti be a posztot

A Continental csoporthoz tartozó, váci ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. gyárigazgatói posztját az eddigi minőségirányítási vezető, Győrffy Sándor tölti be 2023. október 1-jétől. A váci üzem sikeres és fenntartható működéséhez nagyban hozzájárult elődje, Purgel Csaba, aki számos fejlesztéssel emelte új szintre a vállalat termék- és technológiaportfólióját. Purgel Csaba több, mint 16 sikeres év után új kihívások elé néz a vállalatcsoporton belül: augusztus 1-jétől a ContiTech OESL üzleti egységének EMEA East operatív terület regionális vezetőjeként folytatja pályafutását.
2023. 10. 03. 06:30
Megosztás:

Változtak a fizetési meghagyásos eljárás szabályai októbertől

Több helyen is módosult a fizetési meghagyásos eljárásról szóló törvény október 1-jétől. Az elektronikus ügyintézésre kötelezettek, például a gazdálkodó szervezetek számára teljesen elektronikussá vált az eljárás. Ha velük szemben fizetési meghagyást bocsátanak ki, akkor azt az elektronikus tárhelyükre kézbesítik, emiatt tovább gyorsul a folyamat. A jogszabályváltozás értelmében a fizetési meghagyást kezdeményezőknek mostantól meg kell adniuk a kötelezett jogi személy vagy egyéni vállalkozó adószámát is.
2023. 10. 03. 06:00
Megosztás:

Egyedülálló vállalkozásfejlesztési programot indított az MCC és a Design Terminal

Az MCC Ötlet Inkubátor program lehetőséget teremt a fiatal tehetségeknek arra, hogy a hagyományos karrierutakat mellett a vállalkozói világ izgalmas kihívásait is megismerhessék. A program részeként a hétvégén tartották meg a Hackathon ötletversenyt, amelynek résztvevői a kidolgozott vállalkozási ötleteiket szakmai zsűri előtt mutatták be az MCC budapesti központjában.
2023. 10. 03. 05:30
Megosztás:

Emelkedett az online platformokon foglalt vendégéjszakák száma

Tovább növekedett az online platformokon az Európai Unióban lefoglalt vendégéjszakák száma 2023 második negyedévében - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn.
2023. 10. 03. 05:00
Megosztás:

Rendkívüli bejelentés a nyugdíjakról Varga Mihály pénzügyminisztertől!

Jó hírt kaptak a hazai nyugdíjasok, hiszen Varga Mihály pénzügyminiszter Facebook posztban jelentette be: 2024 januártól ismét emelkednek a nyugdíjak, továbbá a februári hónapban a 13. havi ellátást is megkapják a nyugdíjasok. Nézzük, mire számíthatunk pontosan!
2023. 10. 03. 04:01
Megosztás:

Babaváró hitel: már nem lehet minden feltételt teljesíteni 2023 végéig

Komoly szigorítás lép életbe 2024-től a Babaváró hiteleknél: ekkortól a feleség nem lehet 30 évesnél idősebb az igénylés időpontjában. Kivéve akkor, ha már úton van a baba, ebben az esetben még a jelenleg is érvényes 41 év lesz a felső korhatár jövőre. A módosítás miatt sokan eleshetnek a lehetőségtől, ugyanis az MNB adatai szerint a Babaváró hitelek közel 60 százalékánál a nők életkora elérte vagy meghaladta a 30 évet a hitelfelvétel pillanatában. A Bankmonitor szakértői szerint azonban egyre fogy azon párok ideje, akik még idén kihasználnák a lehetőséget, mert nem minden jogosultsági feltétel teljesíthető a hátralévő három hónap alatt.
2023. 10. 03. 03:00
Megosztás:

150.000 Ft-ot kaphatsz a régi klímádért! Mutatjuk hol és hogyan

A minden negyedik magyar háztartásban megtalálható klímaberendezések közül a nagy energiafogyasztásúak cseréje még gyorsabban térülhet meg a Magyar Klímacsereprogram segítségével.
2023. 10. 03. 02:00
Megosztás:

Érdekel a mesterséges intelligencia? Ezzel a kriptóval minden előnyét kiélvezheted!

Nehéz lenne jobban kidolgozott projektet találni mint a <a href="https://cryptobigfoot.care/b_ypredict_profitline" target="_blank">yPredict</a> . A projekt egyesíti az AI szignálokat, a technikai-, a kvantitatív- és a valós hangulatelemzéseket melyeket kényelmesen elérhetsz az összes népszerű kripto esetében.
2023. 10. 03. 01:00
Megosztás: