A magyar gazdaságnak nehéz körülmények között kell teljesítenie

A következő időszakban a magyar gazdaságnak, a gazdaság szereplőinek nehéz nemzetközi körülmények között kell teljesíteniük - hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken, Budapesten a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) hagyományos éves üzleti eseményén, a 23. Vállalkozók Napján.

A magyar gazdaságnak nehéz körülmények között kell teljesítenie

Hozzátette: cél a magyar gazdaság növekedésének fenntartása, ehhez meg kell védeni a munkahelyeket, a vállalkozásokat. A kormány a jövőben is meghozza azokat a gazdaságvédő intézkedéseket, amelyek segítik átvészelni a nehéz időszakot.

Remények szerint a kormány és a vállalkozások közös munkájával, megerősödve lehet majd kikerülni a háborús helyzet és a szankciók miatt előállt válságból is, éppen úgy, mint az előző kettőből - mondta a pénzügyminiszter.

Varga Mihály felidézte, hogy 2010-ben a kormány olyan helyzetben vette át az ország kormányzását, amikor a cégeket és a családokat növekvő adóterhek és devizaadósságok szorongatták. Az adócsökkentésekre, munkahelyteremtésre, gazdaságfehérítésre és a beruházásokra épülő gazdaságpolitikának köszönhetően az évtized végére a magyar gazdaság az uniós növekedési rangsor élére került.

A világjárvány utáni újraindítást követően a háború és a szankciók eredményeként korábban soha nem látott energiaválság bontakozott ki - mutatott rá a miniszter. Kiemelte: az ország válságállóságát mutatja, hogy a harmadik negyedévben a magyar gazdaság 4,1 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest, a foglalkoztatás továbbra is rekordszintű, a munkanélküliség az egyik legalacsonyabb az Európai Unióban.

Varga Mihály kifejtette, a stabilitást öt tényező erősíti: a magas arányú foglalkoztatottság és az alacsony munkanélküliség, a versenyképes adórendszer, vagyis az alacsony munkát és jövedelmet terhelő adók, a befektetéseket támogató kedvező üzleti környezet, az ország iránti befektetői bizalmat erősítő politikai stabilitás, valamint hogy megindult a mérlegalkalmazkodás a kialakult helyzethez, az elmúlt hónapokban javult a folyó fizetési mérleg és az államháztartás egyensúlya is.    

A kormány a kis- és középvállalkozások támogatásával, gyármentő programmal, a rezsicsökkentés fenntartásával, a munkahelyvédelemmel, adókönnyítésekkel és hitelprogramokkal segíti a magyar családokat és vállalkozásokat - sorolta a pénzügyminiszter.

Az ünnepségen Eppel János, a VOSZ elnöke arról beszélt, hogy Demján Sándor, a VOSZ örökös elnöke 23 évvel ezelőtti kezdeményezésére indult el a Vállalkozók Napja, a vállalkozói szektor ünnepe. Értékelése szerint a 2022-es év nem úgy alakult a vállalkozások számára, ahogy várták, mert abban bíztak, hogy a Covid-válság után nyugalom, konszolidáció és kiszámítható környezet következik. Ezzel szemben a szomszédos országban zajló háború okozta negatív tendencia - az energiaválság, az infláció, a kamatnövekedés - határozza meg alapvetően a jelenlegi vállalkozói, gazdasági feltételeket.

A VOSZ tevékenységéről szólva Eppel János elmondta, jövőre ünneplik 35. működési évüket. Az idén év elején elfogadott 5 éves stratégiájukban a magyar vállalkozások támogatását, segítését, a szolgáltatások erősítését jelölték meg célul az eddigi értékekre alapozva. Munkájukat párbeszédre, együttműködésre, konstruktív megoldások keresése alapozzák - fogalmazott a VOSZ elnöke.

A Vállalkozók Napján kitüntetéseket adott át Varga Mihály pénzügyminiszter, Eppel János és Lits József, a VOSZ ellenőrző bizottságának elnöke.

Magyar Gazdaságért Díj elismerésben részesült Csík László, a Karinthy Kiadó Kft. tanácsadója, a VOSZ Ellenőrző Bizottsági tagja, Vad Sándor Mihály egyéni vállalkozó, autófényező mester, Varga Júlia Franciska, a KAVOSZ Zrt. értékesítési igazgatója, Visnyai Ildikó, a KAVOSZ Zrt. ügyvezető igazgatója.

A VOSZ elismerései közül Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért Díjat kapott Kirschner András, a Swiss Medical Services Egészségügyi Szolgáltató Kft. alapító-tulajdonosa, ügyvezetője, Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója, a VOSZ társelnöke, Tomán Szabina, a Tomán Lifestyle Kft. tulajdonosa, huszonketten pedig a 2022. Év Vállalkozója Díj kitüntetést vettek át.

A vártnál alacsonyabb volt Japánban az infláció

A távol-keleti szigetországban a várt 2,8 százalékkal szemben 2,7 százalékra csökkent márciusban az infláció, míg a februári adat is 2,8% volt.
2024. 04. 19. 13:30
Megosztás:

Átadták a 33. számú főút 2x2 sávra bővített újabb szakaszát

Elkészült a 33. számú főút újabb szakasza, ezzel Debrecentől Látóképig 2x2 sávon közlekedhetnek a járművek - hangzott el az útszakasz csütörtöki átadó ünnepségén.
2024. 04. 19. 13:00
Megosztás:

A külföldi piacszerzésben kapnak segítséget a magyar vállalkozások

A Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat - közölte az NIÜ csütörtökön az MTI-vel.
2024. 04. 19. 12:30
Megosztás:

Az év végig kétszeresére emeli napelemei számát a Budapesti Közművek

Az év végig megkétszerezi napenergia-termelő kapacitásait a Budapesti Közművek - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2024. 04. 19. 12:00
Megosztás:

Az illetékmentesség is a csok plusz egyik előnye lehet

A teljes visszafizetést tekintve több tízmillió forintot is megspórolhat az, aki a csok plusz támogatott hitelkonstrukciót és az ezzel járó illetékmentes ingatlanvásárlási lehetőséget választja - hívta fel a figyelmet csütörtökön kiadott elemzésében a Duna House.
2024. 04. 19. 11:30
Megosztás:

Az S&P rontotta Izrael hitelminősítését

A Standard & Poor (S&P) nemzetközi hitelminősítő AA mínuszról A pluszra rontotta Izrael hosszú távú adósbesorolását
2024. 04. 19. 11:20
Megosztás:

Az új kriptovaluta, melynek ára 0,02 dollár, a Solana és a Cardano mellé került a 2024 áprilisi kiemelt ajánlásokba

A kriptovaluta piac továbbra is vad száguldását folytatja 2024 áprilisában, ahol az olyan ismert szereplők, mint a Solana (SOL) és a Cardano (ADA) erős pozíciókat töltenek be. Azonban egy új versenyző is megjelent a színen, amely az alkalmi vásárlók figyelmét is magára vonja: a DTX.
2024. 04. 19. 10:45
Megosztás:

Mínuszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Gyengüléssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken, a hét utolsó kereskedési napján.
2024. 04. 19. 10:30
Megosztás:

Eséssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Az európai és az amerikai határidős indexek a közel-keleti helyzet hatására negatív értéket mutatnak, így eséssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) is pénteken az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint. A BUX 441,01 pontos, 0,67 százalékos csökkenéssel, 65 674,41 ponton zárt csütörtökön.
2024. 04. 19. 10:00
Megosztás:

Gyengültek az ázsiai indexek

Gyengültek a vezető ázsiai tőzsdék pénteken, a térség irányadó tőzsdéje, a tokiói börze Nikkei225 indexe 2,53 százalékos csökkenéssel, 37 090 ponton zárt.
2024. 04. 19. 09:30
Megosztás:

Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2024. 04. 19. 08:30
Megosztás:

Csökkent a Danone negyedéves bevétele

A Danone francia élelmiszer- és italgyártó bevétele éves szinten 2,5 százalékkal, 6,79 milliárd euróra csökkent az idei első negyedévben - áll a cég honlapján.
2024. 04. 19. 08:00
Megosztás:

Az OECD-ben stagnált az infláció februárban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) tartozó országokban februárban átlagosan 5,7 százalék volt a fogyasztói árak éves növekedése ugyanúgy, mint januárban.
2024. 04. 19. 07:30
Megosztás:

Az év végén kaphat egy újabb lökést a hazai ingatlanpiac

A tavalyi és második felében és az idei év első negyedévében határozott élénkülés figyelhető meg a IV. és XV. kerületek ingatlanpiacán, mely legnagyobb részben a kedvezőbbé váló hitelkamatok eredménye. Az év végén, illetve a jövő év elején viszont újra nagyobb számban megjelenhetnek a befektetők is az ingatlanpiacon.
2024. 04. 19. 07:00
Megosztás:

Tovább erősítette nemzetközi pozícióját és milliárdos beruházásokkal zárta a 2023-as évet a BioTechUSA-cégcsoport

Emelkedő pályán maradt a nehéz gazdasági környezetben is a BioTechUSA-cégcsoport, amely tavaly az egy évvel korábbi rekordév magas bázisához képest is csaknem 15 százalékkal, 90,49 milliárd forintra növelte az árbevételét. Közel 5 milliárd forintot fordított beruházásokra, amelyből többek között több mint 1000 négyzetméter hasznos összterületű, négyszintes, modernebb és kényelmesebb szociális blokk épült Szadán, közel egymilliárd forint értékben üzembe helyezte automata raktárát, 45 új üzletet nyitott Európa-szerte és megvalósult óbudai régi irodaháza teljes felújítása is. A turbulens környezet ellenére a társaság pénzügyi helyzete tovább javult 2023-ban, miután az EBITDA-mutatója több mint 3,5 százalékkal 10,47 milliárd forintra nőtt.
2024. 04. 19. 06:30
Megosztás:

Már ragaszkodnak az otthoni munkavégzéshez a munkavállalók

Az otthonról dolgozó munkavállalók harmada teljesen a lakóhelyéről látja el feladatait, míg a második leggyakoribb opció a heti három nap home office – derült ki az Erste felméréséből. A koronavírus-járvány alatt még kötelező rossznak tekintett otthoni munkavégzés lehetősége ma már a bank kérdőívét kitöltők 93 százaléka szerint alapvető vagy nagyon fontos. A legtöbben azért szeretik a home office-t, mert rugalmas, valamint időt és pénzt is megspórolnak azzal, hogy otthonról dolgoznak.
2024. 04. 19. 06:00
Megosztás:

Hiába javult sokat a magyar termékenységi ráta, ez is kevés lehet

Habár európai összevetésben a magyar születési ráta különösen 2011-től 2022-ig felettébb kedvezően alakult, mégis fenyeget a társadalom elöregedésének veszélye. Ennek egyik oka a Bankmonitor szakértői szerint az, hogy a szülőképes korú nők száma (a Ratkó-unokák kiöregedésével) mostanra jelentősen csökkent. Ha pedig eleve kevés nő tud szülni, akkor a magas születési ráta is alacsony születésszámokhoz vezethet.
2024. 04. 19. 05:30
Megosztás:

Benzines és dízelautóra telik a magyaroknak, elektromosra nem

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint továbbra is a belső égésű motorok viszik a prímet, amely elsődleges oka a kedvezőbb árak terén keresendő. Az elmúlt 1 évben viszont az elektromos autók népszerűsége növekedett, és időközben mind hirdetésszám, mind telefonos érdeklődések tekintetében maguk mögött hagyták a hibrideket.
2024. 04. 19. 05:00
Megosztás:

Mivel magyarázható a munkaerőpiaci átrendeződés?

Miközben több mint 70 ezer állás betöltetlen ma Magyarországon, csaknem 100 ezer külföldi munkavállaló dolgozik az országban és több mint 200 ezer ember inaktív. Az elvándorlás és a külföldi munkavállalás évtizedes jelenség és a magyar gazdaságra egyértelműen negatív hatással van. Miért megyünk mi magyarok külföldre és miért jönnek hozzánk Ázsiából dolgozni?
2024. 04. 19. 04:30
Megosztás:

Mérséklődött a fluktuáció, de nem hoz megkönnyebbülést

Országos szinten számottevően csökkent a munkavállalói fluktuáció, 28 százalékra mérséklődött tavaly, az egy évvel korábbi 33 százalékról. Azonban a vállalatok nem lélegezhetnek fel, mert ez az érték még mindig kétszerese az elfogadhatónak. A csökkenés pedig nem a munkaerőpiaci feszültségek enyhülésének köszönhető, hanem a múlt év gazdasági nehézségeinek és a munkaerőpiac átrendeződésének a következménye – állapítja meg a HR-Evolution idei országos fluktuációkutatása.
2024. 04. 19. 04:00
Megosztás: