A magyar gazdaság olyan sikert ért el az inflációval, amelyre az eurózóna évek óta képtelen

Három év kihagyás után, 2024-ben az éves infláció visszatért a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által kívánatosnak tartott 2-4 százalékos célsávba: a fogyasztói árak összességében és a nyugdíjasok fogyasztóiár-indexe egyaránt 3,7 százalékkal emelkedett - írta Szalai Piroska miniszterelnöki főtanácsadó, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Gazdaság és Versenyképesség Kutatóintézetének munkatársa a Mandiner című lap online kiadásában kedden megjelent cikkében.

A magyar gazdaság olyan sikert ért el az inflációval, amelyre az eurózóna évek óta képtelen

Szalai Piroska emlékeztetett, az MNB 2005-ben jelölte ki maximális inflációs célként a 3 százalékot, amelyet először 2013-ban sikerült elérni. 2015-ben - válaszul az akkor túlzottan alacsonynak vélt éves inflációra - a jegybank újrafogalmazta a célt, és alsó-felső sávértékeket is megadott. A jelenleg érvényes meghatározás szerint tehát a magyar forint inflációjának célsávja 3 százalék plusz/mínusz 1 százalék.

A hetvenes évek közepe óta 2013 és 2020 között fordult elő huzamosabb ideig 2-4 százalékos infláció Magyarországon - mutatott rá.

Szalai Piroska szerint ha a tavalyi évet értékeljük, ki kell emelni, hogy az év elején még jóval nagyobb inflációt várt mindenki. A 2023. szeptemberi MNB-inflációs jelentés - amelynek alapján a 2024-es költségvetést tervezték, és például a nyugdíjemelés mértékét is meghatározták - még 4-6 százalékos éves inflációt vetített előre 2024-re. Ezért is született az a döntés, hogy a kormány tavaly 6 százalékkal emelje a nyugdíjakat. Emellett ennek ismeretében született meg a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) határozata a minimálbér 15 százalékos és a garantált bérminimum 10 százalékos növeléséről - írta.

A miniszterelnöki főtanácsadó rámutatott: jelenleg még csak a január-októberi kereseti adatok állnak rendelkezésünkre. Az év első tíz hónapjában 13,6 százalékkal nőtt a bruttó átlagkereset. Hasonló, esetleg kissé alacsonyabb érték várható éves átlagban is. Azért lehet alacsonyabb az éves átlag, mert 2023 decemberétől emeltük a minimálbért, így a decemberi "bázis" magasabb, mint az év korábbi hónapjaiban volt - magyarázta.

Biztosnak látszik, hogy a tavalyi reálkereset-növekedés megközelíti a 10 százalékot, 9 százalék fölött lesz. Ezzel 1992 óta a harmadik legnagyobb reálkereset-növekedést sikerült elérnünk (a legnagyobb 2002-ben 12,3 százalék volt, a második 2017-ben 10,3 százalék - írta.

 

Szalai Piroska kiemelte: ha a 2024-es átlagkereseteket a 2019-es szinthez viszonyítjuk, a "polikrízises" időszak ellenére is ötödével, azaz 20 százalékkal nőttek reálértékben, és ez azt jelenti, hogy ennyivel többet tudunk vásárolni, mint 2019-ben, a koronavírus-járvány előtti "utolsó békeévben".

A cikk szerint a decemberi inflációs adat ugyan kissé magasabb lett az év előző hónapjaiban megszokottnál, de erre számítottak, főként a bázishatás miatt. A következő hónapokban a decemberi értékhez képest alacsonyabb adatok várhatók.

Az MNB a legutóbbi, decemberi inflációs jelentésében 3,3-4,1 százalékos inflációt valószínűsít idénre, tehát az áremelkedés éves üteme várhatóan tovább mérséklődik - írta.

Szalai Piroska rámutatott arra is, hogy az eurozóna 2024-ben 2,4 százalékos inflációt szenvedett el, ami meghaladja a kívánatos szintet, hiszen az eurozóna esetében a cél az, hogy 2 százalék alatt tartsák a fogyasztói árak emelkedését. Az eurozóna 2020 óta nem tudott visszatérni a célsávjába - írta.

Trump és a stabilcoinok: Az USA digitális dolláruralmát erősítené az új szabályozás

Az új Trump-adminisztráció első kripto-lépése a stabilcoinok szabályozása lehet, ami nemcsak a piacnak, hanem az amerikai dollárnak is kedvezhet.
2025. 02. 09. 10:00
Megosztás:

Elérheti az FXGuys token a 3 dollárt? Az elemzők felfedik a bikapiaci ütemtervet, amelyről mindenki beszél

A FXGuys körüli izgalom egyre növekszik, mivel az elemzők egy lehetséges emelkedést jósolnak egészen 3 dollárig. A piaci lendület fokozódásával a befektetők szorosan figyelik azokat a kulcsfontosságú mutatókat, amelyek egy erős bikapiaci ciklusra utalnak.
2025. 02. 09. 09:00
Megosztás:

Megszűnt a kemoterápiás kezelés a szentesi kórházban

Három hónappal azután, hogy tüntetést szervezett a szentesi Dr. Bugyi István Kórház leépítése ellen, Varga Ferenc, a Demokratikus Koalíció politikusa szombaton újabb aggasztó fejleményekről számolt be a Facebookra feltöltött videójában.
2025. 02. 09. 08:00
Megosztás:

New Orleansban rendkívüli biztonsági intézkedésekkel készülnek a Super Bowl-ra

New Orleansban szövetségi, állami és városi hatóságok több ezer tagja biztosítja rendkívüli intézkedésekkel az Egyesült Államok amerikaifutball-bajnokságának döntőjét, a Super Bowlt vasárnap.
2025. 02. 09. 07:00
Megosztás:

Újabb épületek születtek újjá a Budai Várban

Újabb állomásához ért a Budai Vár újjáépítését célzó Hauszmann program. A Várkertbazár, a Főőrség, a Lovarda, a Szent István-terem, a Karmelita után újabb vári épületek születtek újjá eredeti szépségükben. A Mátyás-templom szomszédságában befejeződött az egykori Magyar Királyi Pénzügyminisztérium újjáépítése, amelybe a Belügyminisztérium költözött. A Dísz téren pedig teljesen újjáépült az egykori Vöröskereszt-székház, ahová a Miniszterelnöki Kabinetiroda költözik.
2025. 02. 09. 06:00
Megosztás:

Érkezik az emelt minimálbér és a szakmunkás minimálbér

Érkezik az emelt minimálbér és a szakmunkás minimálbér. Ez közvetlenül nagyjából egymillió munkavállalót érint, és közvetve pedig legalább még ennyit - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium szóvivője szombaton, a kormány Facebook-oldalán megjelent videóban.
2025. 02. 09. 04:00
Megosztás:

A magyarok 60 százaléka utazott az elmúlt két évben

A gazdaságilag aktív korú magyarok 60 százaléka tudott az elmúlt két évben legalább egyszer belföldre vagy külföldre utazni - közölte az Aldi Utazás platform pénteken az MTI-vel a megbízásából készült országos reprezentatív felmérés alapján.
2025. 02. 09. 03:00
Megosztás:

Mennyi nyugdíj jár most Magyarországon 40 év munkaviszony után? És 30 év után?

A magyar nyugdíjrendszerben az öregségi nyugdíj összege számos tényezőtől függ, mint például a ledolgozott évek száma, a kereseti adatok és a szolgálati idő hossza.
2025. 02. 09. 02:00
Megosztás:

Kis pénzből is könnyen lehet sok - heti pénzhoroszkóp!

A jövő hét izgalmas pénzügyi lehetőségeket és szerencsés fordulatokat tartogat mind a 12 csillagjegy számára! Olvasd el a saját horoszkópodat, amely nemcsak egyedi történetet mesél el, hanem megmutatja a heti szerencsenapodat, szerencseszámaidat és egy kis útmutatót is ad arra, hogy hol találhatod meg a további szerencsés számokat az életedben. Vajon egy váratlan borravaló, egy rég elfeledett lottószelvény vagy egy ismeretlen nagybácsi öröksége vár rád? Nézzük, mit ígérnek a csillagok!
2025. 02. 09. 01:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A televízióban közvetített számsorsoláson az alábbi nyerőszámokat húzták ki szombaton az ötös lottón:
2025. 02. 08. 23:00
Megosztás:

Kiemelt támogatáshoz jutnak a halgazdaságok

A halastavak ökoszisztéma-szolgáltatásainak megőrzését, fejlesztését szolgáló támogatási konstrukció keretében első körben 15 halgazdálkodási projekt részesült támogatásban mintegy 1,4 milliárd forint értékben - közölte az Agrárminisztérium (AM) szombaton az MTI-vel.
2025. 02. 08. 22:00
Megosztás:

Mémháborúk: A Panshibi rálép a Shiba Inu és a PEPE lábujjaira, miközben a 100x álmok valóra válhatnak a panda előértékesítéssel

A mémcoinok versenye innovatív fordulatot vett. Egy új mémalapú találmány, Panshibi, belépett a harcmezőre, miközben olyan óriások lábujjára tapos, mint Shiba Inu és PEPE.
2025. 02. 08. 20:00
Megosztás:

Remittix: Az új PayFi óriás, amely versenyre kelhet az XRP-vel és az XLM-mel a 190 billió dolláros fizetési piacon

Világszerte több mint 1,4 milliárd ember nem rendelkezik bankszámlával, ami azt jelenti, hogy emberek milliói továbbra sem férnek hozzá pénzügyi szolgáltatásokhoz, annak ellenére, hogy a kriptovaluták ezt ígérik.
2025. 02. 08. 19:00
Megosztás:

Új légitársaságot jelentett be a Budapest Airport: a SCAT Airlines új közvetlen járatot indít Kazahsztánba

Alig hat héttel az évkezdés után ismét új légitársasággal bővül a VINCI Airports hálózat részeként működő Budapest Airport menetrendje. A Budapest és a kazahsztáni Simkent városa között induló új, közvetlen összeköttetést a SCAT Airlines üzemelteti május 27-től, teljesen új célállomást adva hozzá a Budapest Airport folyamatosan bővülő desztinációs kínálatához.
2025. 02. 08. 18:00
Megosztás:

Számos program lesz a farsangi időszakban a Balatonnál

Több tucat program - közöttük kisebb-nagyobb fesztivál, bál, jelmezes felvonulás, kerékpártúra, autós találkozó - várja az érdeklődőket a farsangi időszakban a Balatonnál – közölte a Balatoni Turizmus Szövetség szombaton az MTI-vel.
2025. 02. 08. 17:00
Megosztás:

Az élelmiszeripar jövője a fiatalok kezében van

Az élelmiszerbiztonság és -minőség nem csupán az agrárium, hanem a gazdaság és a társadalmi jólét szempontjából is kiemelt jelentőségű - hangsúlyozta Tállai András, az Agrárminisztérium (AM) élelmiszergazdaságért és agrárszakképzésért felelős államtitkára a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Élelmiszertudományi és Technológiai Intézetének oklevélátadó ünnepségén a szaktárca pénteki közleménye szerint.
2025. 02. 08. 16:00
Megosztás:

Bank360: Ezer milliárdokat mentettek ki az adó alól a magyar befektetők

Ömlött a magyarok pénze az értékpapírokba 2025-ben, és aki csak tehette, elkerülte, hogy adóznia kelljen a hozamuk után. Hatalmasat ugrott azoknak a speciális számláknak a száma, amelyekkel ezt el lehet érni, már csaknem 400 ezer van belőlük. Tömegesen lehetnek olyan pénzesebb befektetőknek, akiknek akár 6 ilyenjük is van egyszerre - írja elemzésében a Bank360.hu.
2025. 02. 08. 15:00
Megosztás:

Az FM szektorban a munkaerőhiány egyelőre fenyegetőbb, mint a mesterséges intelligencia

A hazai létesítménygazdálkodási szektor továbbra is súlyos munkaerőhiánnyal küzd, különösen a betanított munkakörökben, miközben a szakképzett fizikai dolgozók utánpótlása is akadozik. A LEO (Létesítménygazdálkodási és Épületüzemeltetési Szolgáltatók Országos Egyesülete) szerint a helyzetet tovább nehezíti a szakképzési rendszer problémás működése. Az iparág egyre inkább digitalizálódik, ám a robotizáció és a mesterséges intelligencia elterjedése még távoli.
2025. 02. 08. 14:00
Megosztás:

A diploma egyre kevesebb álláshirdetésnél feltétel

Évek óta egyre kevesebb álláshirdetésnél feltétel a diploma, 2023-ban már csak 21,5 százalékban vártak el felsőfokú végzettséget a jelentkezőktől - közölte a profession.hu pénteken az MTI-vel.
2025. 02. 08. 13:00
Megosztás:

Az elemzők szerint ez az új, vírusosan terjedő kriptovaluta akár 50-szeres nyereséget is hozhat a Solanához és a Shiba Inuhoz képest idén

A kriptoszektor mindig tartogat váratlan fordulatokat, és úgy tűnik, hogy 2025 is egy újabb izgalmas időszak lesz. Egy új altcoin egyre nagyobb hullámokat kelt, miközben a Shiba Inu (SHIB) és a Solana (SOL) árfolyama csökken, és mindkét projekt jelentős átalakuláson megy keresztül.
2025. 02. 08. 12:00
Megosztás: