A közbeszerzések versenytisztaságáról szóló megállapodást kötött a GVH és az MJVSZ

Az önkormányzatok közbeszerzései során a verseny tisztaságának fenntartásáról szóló megállapodást kötött egymással a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) kedden Budapesten.

A közbeszerzések versenytisztaságáról szóló megállapodást kötött a GVH és az MJVSZ

A dokumentumot Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke és Szita Károly, az MJVSZ elnöke, Kaposvár polgármestere (Fidesz-KDNP) látta el kézjegyével. Rigó Csaba Balázs hangsúlyozta, hogy a kartellek felismerése és megelőzése rendkívül fontos feladat, amelyben a GVH megelőző gyakorlati támogatást tud adni az MJVSZ-nek.
   
Hozzátette: az évente Magyarországon lebonyolított nyolc-tízezer érvényes közbeszerzésből tavaly 37,5 százalékot, 2019-ben 46,4 százalékot bonyolítottak le az önkormányzatok. A GVH elnöke szerint ezért "egyáltalán nem mindegy", hogy a tenderek előkészítése, értékelése során észreveszik-e az ajánlatkérők a kartellre utaló mintázatokat.
   
Rigó Csaba Balázs kiemelte, hogy az együttműködési megállapodás hozzájárul a közpénzek gazdaságos és hatékony felhasználásához, ami "minden magyar ember, minden magyar adófizető" érdeke. A többi között a GVH a jogszabály-értelmezésben tud segítséget nyújtani az önkormányzatoknak, továbbá konferenciákat, műhelybeszélgetéseket, szakmai egyeztetéseket is tartanak - sorolta, megemlítve, hogy kiadványokkal is segítik munkájukat.
   
A GVH elnöke egyebek mellett példaként említette, hogy a versenyhivatal a tisztességtelen piaci magatartásról szóló törvény alapján önkormányzati rendeletek versenyre gyakorolt hatását véleményezheti.
   
Rigó Csaba Balázs kitért arra is, hogy a GVH életében 2021 "egyértelműen a kartellfelderítések éve". A hivatal versenytanácsa nyolc versenykorlátozási ügyben hozott döntést, amelyek közül hat kartellügy, azon belül négy közbeszerzési kartellügy volt. A decemberig általuk kiszabott 17,3 milliárd forintos bírság 94 százaléka ilyen ügyekben született.
   
Szita Károly az eseményen köszönetet mondott azért, hogy a GVH "jó szívvel ajánlotta azt a tudást, amivel nem biztos, hogy rendelkezünk, mi polgármesterek". Mint rámutatott, a megállapodás azt szolgálja, hogy az önkormányzatok jogszerűek, szabályosak, és hatékonyak legyenek. Emlékeztetett arra, hogy az MJVSZ korábban ugyanebből az okból kötött megállapodást a Közbeszerzési Hatósággal és az Állami Számvevőszékkel is.
   
Szita Károly beszámolt róla, hogy az MJVSZ-ben lévő 23 nagyvárosban kétmillió ember, az agglomerációkkal együtt csaknem hárommillió ember él, és ezek a települések adják a GDP egyharmadát. Az önkormányzati szférán belül a legtöbb közbeszerzést a megyei jogú városok írják ki, "így nem mindegy, hogy ezek hogyan zárulnak" - mondta.
   
Az eseményen kiosztott sajtóanyag szerint a megállapodás alapján a két szervezet a jövőben egyebek mellett szakértői, illetve vezetői konzultációkat tart a joggyakorlat alakulásáról, tájékoztatják egymást az általános piaci tapasztalatokról, illetve képzéseket, konferenciákat és szakmai rendezvényeket tarthatnak az önkormányzatok versenyjogi tudatosságának növelése érdekében. A nemzeti versenyhatóság vállalta, hogy kiemelt figyelmet fordít a megyei jogú városok versenyjogi ismereteinek bővítésére - írták.

Tanúvallomásra hívta Joe Bident a Képviselőház republikánus bizottsági elnöke

Tanúskodni hívta Joe Biden elnököt az ügyében zajló kongresszusi vizsgálatot vezető republikánus képviselőházi bizottsági elnök, James Comer pénteken.
2024. 03. 29. 12:00
Megosztás:

A német kormány új katonai segélycsomagot ad át Ukrajnának

Berlin újabb katonai segélycsomagot ad át Ukrajnának, tüzérségi és harckocsilőszerek, drónok, gránátvetők és aknamentesítő járművek lesznek benne - jelentette be csütörtökön a honlapján a német szövetségi kormány.
2024. 03. 29. 11:00
Megosztás:

Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni

Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni, motorra kedvezményes áron lehet majd megvenni az új típusú jogosultságot - tájékoztatta az MTI-t a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ).
2024. 03. 29. 10:00
Megosztás:

Kína feloldja az ausztrál borra kivetett dömpingellenes vámokat

Kína feloldja az ausztrál borra kivetett dömpingellenes vámokat - közölte csütörtökön a kínai kereskedelmi minisztérium, miután a kínai-ausztrál kapcsolatok több mint három év után újra javulást mutatnak.
2024. 03. 29. 09:00
Megosztás:

Tegyünk együtt a gyermekekért! – Drámai helyzetben a gyermekvédelem

A közelmúltban tartották a Tűzcsiholó Egyesület Tegyünk együtt a gyermekekért! című konferenciáját Budapesten, a Magnet Közösségi Házban. Az egyesület elnöke, Illésné Áncsán Aranka felszólalt a gyermekvédelemért és a közelmúltban történt tragédiákat idézett fel, hogy felhívja a figyelmet a rendszer hibáira.
2024. 03. 29. 08:42
Megosztás:

Bővült a MOL Bubi közbringa-szolgáltatás

Öt új MOL Bubi gyűjtőállomással bővült Kelenföldön és Lágymányoson a közbringa-szolgáltatás, így városszerte már 207 helyszínen elérhetők a zöld kerékpárok - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
2024. 03. 29. 08:00
Megosztás:

Kriptóelemző Michaël Van De Poppe azt állítja, hogy a Sui erőt mutat majd, a Pepe birtokosok egy új mémcoinra váltanak

A kriptoelemző, Michaël Van De Poppe nemrégiben bika jellegű nyilatkozatot tett a Sui (SUI) kapcsán, előrejelzése szerint tovább erősödhet a kriptovaluta. Eközben a Pepe (PEPE) birtokosok egyre izgatottabbak a KangaMoon (KANG) kapcsán - egy új mémcoin-szenzáció iránt. Ez a negyedik fázisú előértékesítési csillag már 180%-ot emelkedett, és az elemzők 2024-re 0,5 dolláros árat jósolnak neki. Nézzük meg, hogy miért.
2024. 03. 29. 07:00
Megosztás:

Debrecen mellett épít 55 ezer négyzetméteres logisztikai csarnokot a WLP

A belga-magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező Weerts Logistics Park (WLP) HUR One Kft. közel 55 ezer négyzetméter alapterületű logisztikai csarnokot épít Debrecen szomszédságában, Ebesen - közölte a társaság az MTI-vel csütörtökön, az alapkőletételi ünnepséget követően.
2024. 03. 29. 06:00
Megosztás:

Megjelent a KKV Technológia Plusz Hitelprogram kiírása

Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra - tájékoztatta a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) az MTI-t pénteken.
2024. 03. 29. 05:00
Megosztás:

Négy új hajó felavatásával indult el a 178. balatoni hajózási szezon

Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön.
2024. 03. 29. 04:00
Megosztás:

Így vonulhat valaki nyugdíjba 2024-ben és azt követően

Az 1959-ben születettek 2024-ben töltik be nyugdíjkorhatárt, a 65. életévet, és dönthetnek a 2024-ben, esetleg később történő nyugdíj-igénylés mellett.
2024. 03. 29. 03:00
Megosztás:

Pénzhoroszkóp a hosszú hétvégére - melyik csillagjegy fog nagy összeget nyerni?

Pénz és szerencse horoszkópunk a hosszú hétvégére készült és azt vizsgálja, hogy a csillagok állása alapján melyik csillagjegynek milyen pénzügyi kilátásai vannak. Jön a nagy nyeremény? Ha igen akkor hol és kinek és hogyan?
2024. 03. 29. 02:00
Megosztás:

Az Online Fizetési Rendszerek Jövője

A technológia rohamos fejlődése évről évre új fizetési rendszerek megjelenését idézi elő, átalakítva így a már megszokott fizetési szokásainkat.
2024. 03. 29. 01:31
Megosztás:

A paradicsomot már márciusban el kell ültetni Magyarországon?

Magyarországon a paradicsom palántáinak nevelése általában március elején kezdődik meg belső terekben vagy melegágyakban.
2024. 03. 29. 01:10
Megosztás:

Itt az új, 0%-os kamatú vállalkozások számára elérhető 155 milliárd forintos hitelkeret

Európai uniós forrásokból 155,54 milliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre a mikro-, kis- és középvállalkozások számára a GINOP Plusz program részeként meghirdetett KKV Technológia Plusz Hitelprogramban. A kölcsön nulla százalékos fix kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra, és április 30-tól igényelhető.
2024. 03. 29. 00:40
Megosztás:

A Dogecoin20 előértékesítése átlépte a 10 millió dollárt, de még van esély bevásárolni

A Dogecoin20 egy új Shiba Inu témájú, ERC-20-as mém érme, amely az utóbbi időben nagy népszerűségnek örvend. Már az előértékesítés megkezdése után több mint 3 millió dollárt gyűjtött, és a Dogecoin20 mostanra átlépte a 10 millió dolláros összeget. Az érme hamarosan elindul az Uniswap DEX-en, majd ezt követik más Tier 1 tőzsdei bevezetések.
2024. 03. 29. 00:01
Megosztás:

A Világbankkal közösen építenek kórházat Temesváron

A Világbankkal közösen építenek korszerű városi kórházat Temesváron, az együttműködési megállapodást csütörtökön írták alá a felek a bánsági városban - jelentette be Dominic Fritz temesvári polgármester.
2024. 03. 28. 23:00
Megosztás:

Átalakuló jobboldal az európai parlamenti választások után

A júniusi európai parlamenti választásokig alig három hónap maradt hátra. Szerte az Unióban gyengülő gazdaságok, migrációs és energiapolitikai kihívások nehezítik a tagállamok helyzetét. A konzervatív értékek egy ideje már háttérbe szorultak, mostanra azonban Európa-szerte hatalmas igény mutatkozik a klasszikus értelemben vett konzervatív értékek iránt. A nagy múltú európai konzervatív pártok vajon tartják-e még a lépést választóik igényeivel? Új jobboldali értékek képviselői vehetik kezükbe az irányítást? A Danube Institute eseményén ezeké a kérdéseké volt a főszerep.
2024. 03. 28. 22:00
Megosztás:

Korlátozzák a vasúti forgalmat a Déli pályaudvar és Kelenföld között

Április 2-tól 14-ig karbantartást végeznek Budapesten a Nagyszőlős utca feletti vasúti hídon, ezért korlátozzák a Déli pályaudvar és Budapest-Kelenföld között a vonatforgalmat - közölte a Mávinform csütörtökön a vasúttársaság honlapján.
2024. 03. 28. 21:00
Megosztás:

Négyszáz forint osztalék kifizetésére tett javaslatot az Alteo

Az Alteo Nyrt. igazgatósága 200 forint alaposztalék mellett 200 forint rendkívüli osztalék kifizetését javasolja részvényenként a 2023-as év után az április 19-i közgyűlésen - tartalmazza a társaság éves közgyűlésére készült előterjesztés, amelyet pénteken tettek közzé a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 03. 28. 20:00
Megosztás: