A gazdák 86 százalékának okoz kisebb-nagyobb gondot a vadkár - Mit tehetnek?

A múlt század közepe óta folyamatosan nő a nagyvadállomány Magyarországon, ezek a fajok ma már nyílt mezőgazdasági területeken is jelen vannak, egyre nagyobb károkat okozva a termelőknek. E károknak csak egy kis részét követi teljes körű kárrendezés (2022-ben a térített vadkár 3,1 milliárd forint volt, miközben az Agrárkamara becslése szerint 21 milliárdra is rúghatott a teljes kárösszeg). A mezőgazdasági termelők e témára vonatkozó aktuális tapasztalatait összegzi az Agroinform.hu mintegy félezer gazdálkodó válaszait feldolgozó elemzése.

A gazdák 86 százalékának okoz kisebb-nagyobb gondot a vadkár - Mit tehetnek?

A válaszadó gazdálkodók 86 százaléka tapasztalt már az elmúlt évek során vadkárt az általa művelt földeken. A többség, 79 százalék szinte minden évben észleli ezt a problémát, idén kiugró növekedés a beérkező adatok alapján nem mutatható ki. A vadkárt észlelők 68 százaléka a kukorica, 63 százalék a napraforgó, míg 53 százalék őszi gabona termőterületeinészlelte a károkozást, ez összefügg azzal a ténnyel, hogy ezek a legnagyobb területű kultúrák az országban. A vadkárral érintett területek tekintetében a beszámolók 77 százaléka szólt 10 százaléknál nagyobb terméskiesésről az eredetileg várható terméshozamhoz képest, az 50 százaléknál nagyobb mértékű kártétel az esetek 15 százalékánál fordult elő.

Az érintett termelők 40 százalékának a vadászható vadfajok közül a szarvasok (gím- és dámszarvas) okozták a legnagyobb kárt. Mind az őz, mind a vaddisznó a válaszadók 17-17 százalékánál vezeti a károkozó fajok listáját, ugyanakkor további 15 százalék a mezei nyulat teszi az első helyre.

A vadkár elleni védekezés során a gazdálkodók számos eszközt igyekeznek bevetni, ám ennek komoly korlátai vannak az érintett kultúrák sajátosságaiból (méret, elhelyezkedés stb.) eredően, illetve a rendelkezésre álló anyagi források szűkössége miatt. A válaszadók 51 százaléka használ legalább a területének egy részén vadriasztót. 35 százalék villanypásztort, 24 százalék kerítést is alkalmaz a vadak ellen. A fenti eszközök használata mellett a magas értékű kultúrák vetési helyének gondos megválasztása (21%), illetve a vad által kevésbé kedvelt növényfajok termesztése (18%) merül fel leggyakrabban a védekezési stratégiák között.

Rosszak a kártérítéshez kapcsolódó tapasztalatok

A vadkár rendezését a felmérésben részt vevő gazdálkodók több mint fele (54%) nem is kezdeményezi a vadgazdálkodást ellátó szervezeteknél (pl. vadásztársaságok). Ennek elsődleges okai – a nemmel válaszolók válaszadók 77 százaléka nyilatkozott így – a jogérvényesítés bonyolultsága, illetve a korábbi kapcsolódó rossz tapasztalatok voltak. A kezdeményezett vadkárrendezések jelentős része ugyanis a válaszok szerint eredménytelen marad, a vadgazdálkodók az esetek 35 százalékában egyáltalán nem nyújtanak pénzügyi kompenzációt, további 42 százalékban pedig csak részlegesen teljesítik azt.

Ezek a kedvezőtlen tapasztalatok vezethettek oda is, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) tavaly november végén úgy döntött, céget alapít, ami peres ügyekben átvállalja a gazdálkodók megalapozott vadkárköveteléseit, és lefolytatja a vadásztársaságokkal az eljárásokat. A NAK ezzel szigorúbb helytállást szeretne elérni a vadászatra jogosultaktól a gazdálkodói követelések teljesítése tekintetében.

Valamennyi szereplő érdeke ugyanakkor a konstruktív párbeszéd kialakítása a mezőgazdasági termelők és a vadgazdálkodók között, hiszen miközben a mezőgazdasági termelés fontossága megkérdőjelezhetetlen, azt is figyelembe kell venni, hogy a mezőgazdasági tevékenység a vadfajok természetes élőhelyét keresztezi.

Állandóság és megújulás az OTP Bank vezetőségében

Dr. Csányi Sándor kezdeményezésére az OTP Bank Nyrt. Igazgatóságának döntése értelmében különválasztják az OTP elnöki és vezérigazgatói feladatkörét. Harminchárom év elnök-vezérigazgatói szerep után Dr. Csányi Sándor a bank Igazgatóságának elnökeként folytatja munkáját, a vezérigazgatói feladatokat Csányi Péter, az OTP Bank Digitális Divíziójának vezérigazgató-helyettese, a bank Igazgatóságának tagja veszi át. Az OTP Bank digitális vezetői pozícióját májustól Sebők András fogja betölteni, aki eddig a McKinsey&Company tanácsadó cég partnere volt.
2025. 04. 26. 09:00
Megosztás:

Az 1000-2000 fő közötti települések italüzletei is pályázhatnak a 3 milliós támogatásra

A Magyarország Kormánya által meghirdetett Magyar Falu Programhoz kapcsolódóan április 24-től az ezer és kétezer fő közötti települések italüzletei adhatják be igényeiket a 3 millió forintos támogatásra. A kedvezményezettek a vissza nem térítendő forrást energiahatékonyságot növelő fejlesztésre, marketingre, eszközbeszerzésre és működési költségre, azaz rezsire vagy munkabérre fordíthatják.
2025. 04. 26. 08:00
Megosztás:

A további növekedést támogatja az AutoWallis tavalyi nyeresége

Az AutoWallis éves rendes közgyűlésén a részvényesek elfogadták a társaság 2024. évi éves jelentését. A tulajdonosok döntése alapján az AutoWallis tavalyi nyeresége eredménytartalékba kerül annak érdekében, hogy azzal is támogassák a társaság dinamikus növekedési stratégiájának további megvalósítását. A közgyűlés több más mellett sajátrészvény-vásárlási, valamint tőkeemelési felhatalmazásról is döntött pénteken.
2025. 04. 26. 07:00
Megosztás:

Két ügyben is a Médiatanácsnak adott igazat a bíróság az RTL-lel szemben

Két ügyben is pert nyert a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa az M-RTL Zrt.-vel szemben. Az RTL médiaszolgáltatója egyrészt a Reggeli című műsorszám 2023. október 25-i adása miatt kiszabott hárommilliós, másrészt a 2023. november 5-én 19 óra 29 perces kezdettel sugárzott Sztárbox miatt kirótt tízmilliós bírság, valamint a jogsértésekről szóló közlemények közzétételére vonatkozó kötelezés jogszerűségét vitatta.
2025. 04. 26. 06:00
Megosztás:

Milyen a magyar fiatalok inflációs érzékelése?

Átlagosan 19 százalékos inflációt érzékeltek a fiatalok idén februárban, de a mediánérték is 16 százalékot tett ki a K&H ifjúsági index legfrissebb eredményei szerint. Ez azt jelenti, hogy a 19-29 évesek a hivatalos inflációhoz képest négyszeres drágulást tapasztalnak a mindennapokban, és a többségük a jövőt illetően sem túl optimista.
2025. 04. 26. 05:00
Megosztás:

Rekordnagyságú bevételt ért el az LG Electronics 2025 első negyedévében

Közzétette 2025 első negyedéves pénzügyi eredményeit az LG Electronics (LG).
2025. 04. 26. 04:00
Megosztás:

Plüssmackóra is alig telik abból, amit az állami gyermek balesetbiztosítás térít

Az általános gyermek- és ifjúsági balesetbiztosítás összege idén sem emelkedett, és már több mint két évtizede változatlan. Csonttörés vagy 10 százalék alatti rokkantság esetén alig 3 ezer forintot térít a biztosítás, amely a mai világban még egy plüssjátékra vagy egy pizzára sem elég. Valódi védelmet a privát balesetbiztosítások nyújtanak.
2025. 04. 26. 03:00
Megosztás:

A nyugdíjhoz nincsenek meg az éveid? Akkor vásárolhatsz magadnak ennyiért!

Szolgálati idő vásárlása nyugdíjcélból – Kinek és hogyan lehetséges? Mik a feltételei és mennyibe kerül? Ezt a témát járjuk most körbe érthetően cikkünkben.
2025. 04. 26. 02:00
Megosztás:

Nostradamus jóslata a III. világháborúról – Beteljesülhet a végzetes prófécia?

Nostradamus a próféta, aki előre látta a nagy világégéseket. Kevés név övez akkora rejtélyt és figyelmet, mint Nostradamus, a 16. századi francia orvos és asztrológus, akit sokan a világtörténelem legnagyobb jövendőmondójának tartanak.
2025. 04. 26. 01:00
Megosztás:

Zsibbadás a végtagokban - figyelmeztetés, amit nem érdemes félvállról venni

Egy kellemetlen bizsergés a kézben elsőre talán nem tűnik komoly problémának. Sokan elintézik egy legyintéssel, főleg ha a tünet pár perc után magától elmúlik. De mi történik, ha ez a zsibbadás rendszeresen visszatér, zavarja a munkát?
2025. 04. 26. 00:01
Megosztás:

Jó eredmény és megemelt eredményvárakozás az AbbVie-tól

Az AbbVie részvényei 3,6 százalékkal emelkedtek a nyitás előtti kereskedésben, miután a gyógyszergyártó közzétette negyedéves eredményét.
2025. 04. 25. 23:00
Megosztás:

Szintet lép a tőzsdén a Goodwill Pharma

A mai naptól a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában folytatódik a Goodwill Pharma Nyrt. részvényeivel a kereskedés. Az elsősorban gyógyszergyártással és -forgalmazással, valamint engedélyeztetéssel foglalkozó társaság 2022-ben debütált a BÉT középvállalatokat tömörítő Xtend piacán, a szintlépés ezáltal egy újabb fontos mérföldkövet jelent a cég életében.
2025. 04. 25. 22:00
Megosztás:

Erős pénzügyi teljesítmény után új szintre léphet a tőkepiacon a VERTIKAL Group

Közel 21 milliárd forintos árbevétellel és mintegy 2,8 milliárd forint EBITDA-val zárta a 2024-es pénzügyi évet a Budapesti Értéktőzsde Xtend platformján jegyzett VERTIKAL Group Nyrt. – áll a közgyűlés által elfogadott éves üzleti jelentésben. A társaság 2025. április 25-én tartotta meg éves rendes közgyűlését, amelynek keretében a részvényesek elfogadták a VERTIKAL igazgatóságának azon javaslatát, hogy az adózott eredmény – a tervezett növekedési célokkal összhangban – eredménytartalékba kerüljön, és megkezdődhet a Standard piacra lépés előkészítése is.
2025. 04. 25. 21:00
Megosztás:

Történelme legsikeresebb évét zárta tavaly az OTP Bank

Az OTP történelmének legsikeresebb évét zárta 2024-ben, a bank kiemelkedő jövedelmezőséget ért el, tőkehelyzete rendkívül stabil, a régióban piacvezető - mondta a bank elnök-vezérigazgatója a társaság éves közgyűlésén, pénteken Budapesten.
2025. 04. 25. 20:00
Megosztás:

Polygon vezér: A DeFi-nek meg kell szabadulnia a hype-tól, ha túl akarja élni

A decentralizált pénzügyek (DeFi) szektora az elmúlt években gyors növekedésen ment keresztül – de vajon fenntartható ez a tempó? A Polygon Labs vezérigazgatója, Marc Boiron szerint nem. Egy exkluzív interjúban kemény kritikát fogalmazott meg a DeFi jelenlegi gyakorlatáról, és irányt mutatott egy hosszú távon is életképes jövő felé.
2025. 04. 25. 19:30
Megosztás:

A megbízható adózókat kell támogatni – ismét összeült a Fenntartható Gazdaságfehéredésért Felelős Bizottság

A 2025-ös év a vállalkozások éve, ezért fontos olyan minősítési rendszer fenntartása, amely a rendesen adózó, vagyis jogkövető vállalkozások számára érdemi kedvezményeket és előnyöket biztosít – emelte ki Gerlaki Bence államtitkár, a bizottság elnöke. Mint mondta, további cél az, hogy a NAV-nál rendelkezésre álló adatvagyon minél hatékonyabban felhasználásra kerüljön egy még igazságosabb rendszer kialakítása érdekében.
2025. 04. 25. 18:30
Megosztás:

Az előzetesnél hajszállal jobb eredményről számolt be a Gloster

A Gloster korrigált 2024-es pénzügyi kimutatása — ami figyelembe veszi a Systemfarmer Zrt. 2024.01.01. és 2024.08.15. közötti és a megszűnő tevékenységek eredményét is — némileg jobb lett, mint amit előzetesen közölt a társaság.
2025. 04. 25. 18:00
Megosztás:

Amerikai lépésre vár Kína - de mi lesz az?

Először az USA-nak kell eltörölnie az egyoldalú vámokat, és csak ezt követően lehet szó párbeszédről a kínai kereskedelmi miniszter szerint.
2025. 04. 25. 17:30
Megosztás:

A negatív kilátások a jó eredmény ellenére a mélybe küldték az Intel részvényeket

Az Intel részvényei 4,9 százalékkal estek piaczárás után, miután a chipgyártó a vámokkal kapcsolatos bizonytalanságra hivatkozva a vártnál gyengébb bevételi előrejelzést adott a második negyedévre.
2025. 04. 25. 17:00
Megosztás:

Az erős marzsoknak köszönhetően jó eredmény az Alphabettől

Az Alphabet, részvényei 4,6 százalékkal emelkedtek a csütörtöki zárás utáni kereskedésben, mivel a cég első negyedéves eredménye felülmúlta a várakozásokat.
2025. 04. 25. 16:30
Megosztás: