A Fitch rontotta Izrael hitleminősítési besorolását

Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő "A plusz" szintről "A"-ra rontotta Izrael hitelminősítési besorolását, továbbra is negatív kilátással.

A Fitch rontotta Izrael hitleminősítési besorolását

A Hamász elleni háború októberi kezdete óta a Fitch a harmadik hitelminősítő, amely rontotta az ország besorolását, amit a gázai háború folytatódása, a megnövekedett geopolitikai kockázatok és a több fronton folytatott katonai műveletek hatásával indokolt.

A Fitch előrejelzése szerint belátható időn belül újabb leminősítés következhet. "A gázai konfliktus eltarthat 2025-ig is, és azzal a veszéllyel jár, hogy más frontokra is kiterjed. Ráadásul emberi veszteségeket, jelentős további katonai kiadásokat, az infrastruktúra tönkretételét, valamint a gazdasági tevékenység és a befektetések tartósabb károsodását eredményezheti, mely Izrael hitelképességi mutatóinak további romlásához vezethet" - indokolták döntésüket.

A hitelminősítő arra számít, hogy 2024-ben a költségvetési hiány eléri a GDP 7,8 százalékát Izraelben, noha a költségvetési hiánycélnak 6,6 százalékot irányoztak elő. A Fitch szakemberei szerint a hiány növekedését követően Izrael államadóssága idén a GDP 70 százalékára, jövő év végére pedig 72 százalékára emelkedik. A koronavírus-járvány idején a mutató 71 százalék volt.

A Fitch utolsóként rontotta Izrael besorolását a három hitelminősítő közül; a háború kezdete óta a Moody's és az S&P már korábban leminősítette az izraeli kormány kötvényeit.

A Moody's februárban "A2"-re (a Fitch A besorolásának megfelelő szintre) csökkentette a besorolást, szintén negatív kilátással. Áprilisban az S&P a korábbi magasabb, "AA mínusz" besorolásról "A pluszra" rontotta értékelését, negatív kilátással.

Becalel Szmotrics pénzügyminiszter a háború miatt természetesnek nevezte a leminősítést. "Izrael gazdasága erős, helyesen és felelősségteljesen irányítjuk. A gazdasági mutatók a gazdaság erejét és a piacok nagy bizalmát mutatják. Minden fronton megnyerjük a háborút, helyreállítjuk a biztonságot és a növekedés útjára emeljük a gazdaságot a háborúból"- ígérte Szmotrics.

Izrael hitelbesorolása az elmúlt évekig folyamatosan javult: az S&P 2018. nyarán "AA mínuszra" emelte értékelését. A Moody's és a Fitch nem követte az S&P-t, és egy fokozattal lejjebb, "A pluszban" hagyta a mutatót.

Állandóság és megújulás az OTP Bank vezetőségében

Dr. Csányi Sándor kezdeményezésére az OTP Bank Nyrt. Igazgatóságának döntése értelmében különválasztják az OTP elnöki és vezérigazgatói feladatkörét. Harminchárom év elnök-vezérigazgatói szerep után Dr. Csányi Sándor a bank Igazgatóságának elnökeként folytatja munkáját, a vezérigazgatói feladatokat Csányi Péter, az OTP Bank Digitális Divíziójának vezérigazgató-helyettese, a bank Igazgatóságának tagja veszi át. Az OTP Bank digitális vezetői pozícióját májustól Sebők András fogja betölteni, aki eddig a McKinsey&Company tanácsadó cég partnere volt.
2025. 04. 26. 09:00
Megosztás:

Az 1000-2000 fő közötti települések italüzletei is pályázhatnak a 3 milliós támogatásra

A Magyarország Kormánya által meghirdetett Magyar Falu Programhoz kapcsolódóan április 24-től az ezer és kétezer fő közötti települések italüzletei adhatják be igényeiket a 3 millió forintos támogatásra. A kedvezményezettek a vissza nem térítendő forrást energiahatékonyságot növelő fejlesztésre, marketingre, eszközbeszerzésre és működési költségre, azaz rezsire vagy munkabérre fordíthatják.
2025. 04. 26. 08:00
Megosztás:

A további növekedést támogatja az AutoWallis tavalyi nyeresége

Az AutoWallis éves rendes közgyűlésén a részvényesek elfogadták a társaság 2024. évi éves jelentését. A tulajdonosok döntése alapján az AutoWallis tavalyi nyeresége eredménytartalékba kerül annak érdekében, hogy azzal is támogassák a társaság dinamikus növekedési stratégiájának további megvalósítását. A közgyűlés több más mellett sajátrészvény-vásárlási, valamint tőkeemelési felhatalmazásról is döntött pénteken.
2025. 04. 26. 07:00
Megosztás:

Két ügyben is a Médiatanácsnak adott igazat a bíróság az RTL-lel szemben

Két ügyben is pert nyert a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa az M-RTL Zrt.-vel szemben. Az RTL médiaszolgáltatója egyrészt a Reggeli című műsorszám 2023. október 25-i adása miatt kiszabott hárommilliós, másrészt a 2023. november 5-én 19 óra 29 perces kezdettel sugárzott Sztárbox miatt kirótt tízmilliós bírság, valamint a jogsértésekről szóló közlemények közzétételére vonatkozó kötelezés jogszerűségét vitatta.
2025. 04. 26. 06:00
Megosztás:

Milyen a magyar fiatalok inflációs érzékelése?

Átlagosan 19 százalékos inflációt érzékeltek a fiatalok idén februárban, de a mediánérték is 16 százalékot tett ki a K&H ifjúsági index legfrissebb eredményei szerint. Ez azt jelenti, hogy a 19-29 évesek a hivatalos inflációhoz képest négyszeres drágulást tapasztalnak a mindennapokban, és a többségük a jövőt illetően sem túl optimista.
2025. 04. 26. 05:00
Megosztás:

Rekordnagyságú bevételt ért el az LG Electronics 2025 első negyedévében

Közzétette 2025 első negyedéves pénzügyi eredményeit az LG Electronics (LG).
2025. 04. 26. 04:00
Megosztás:

Plüssmackóra is alig telik abból, amit az állami gyermek balesetbiztosítás térít

Az általános gyermek- és ifjúsági balesetbiztosítás összege idén sem emelkedett, és már több mint két évtizede változatlan. Csonttörés vagy 10 százalék alatti rokkantság esetén alig 3 ezer forintot térít a biztosítás, amely a mai világban még egy plüssjátékra vagy egy pizzára sem elég. Valódi védelmet a privát balesetbiztosítások nyújtanak.
2025. 04. 26. 03:00
Megosztás:

A nyugdíjhoz nincsenek meg az éveid? Akkor vásárolhatsz magadnak ennyiért!

Szolgálati idő vásárlása nyugdíjcélból – Kinek és hogyan lehetséges? Mik a feltételei és mennyibe kerül? Ezt a témát járjuk most körbe érthetően cikkünkben.
2025. 04. 26. 02:00
Megosztás:

Nostradamus jóslata a III. világháborúról – Beteljesülhet a végzetes prófécia?

Nostradamus a próféta, aki előre látta a nagy világégéseket. Kevés név övez akkora rejtélyt és figyelmet, mint Nostradamus, a 16. századi francia orvos és asztrológus, akit sokan a világtörténelem legnagyobb jövendőmondójának tartanak.
2025. 04. 26. 01:00
Megosztás:

Zsibbadás a végtagokban - figyelmeztetés, amit nem érdemes félvállról venni

Egy kellemetlen bizsergés a kézben elsőre talán nem tűnik komoly problémának. Sokan elintézik egy legyintéssel, főleg ha a tünet pár perc után magától elmúlik. De mi történik, ha ez a zsibbadás rendszeresen visszatér, zavarja a munkát?
2025. 04. 26. 00:01
Megosztás:

Jó eredmény és megemelt eredményvárakozás az AbbVie-tól

Az AbbVie részvényei 3,6 százalékkal emelkedtek a nyitás előtti kereskedésben, miután a gyógyszergyártó közzétette negyedéves eredményét.
2025. 04. 25. 23:00
Megosztás:

Szintet lép a tőzsdén a Goodwill Pharma

A mai naptól a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában folytatódik a Goodwill Pharma Nyrt. részvényeivel a kereskedés. Az elsősorban gyógyszergyártással és -forgalmazással, valamint engedélyeztetéssel foglalkozó társaság 2022-ben debütált a BÉT középvállalatokat tömörítő Xtend piacán, a szintlépés ezáltal egy újabb fontos mérföldkövet jelent a cég életében.
2025. 04. 25. 22:00
Megosztás:

Erős pénzügyi teljesítmény után új szintre léphet a tőkepiacon a VERTIKAL Group

Közel 21 milliárd forintos árbevétellel és mintegy 2,8 milliárd forint EBITDA-val zárta a 2024-es pénzügyi évet a Budapesti Értéktőzsde Xtend platformján jegyzett VERTIKAL Group Nyrt. – áll a közgyűlés által elfogadott éves üzleti jelentésben. A társaság 2025. április 25-én tartotta meg éves rendes közgyűlését, amelynek keretében a részvényesek elfogadták a VERTIKAL igazgatóságának azon javaslatát, hogy az adózott eredmény – a tervezett növekedési célokkal összhangban – eredménytartalékba kerüljön, és megkezdődhet a Standard piacra lépés előkészítése is.
2025. 04. 25. 21:00
Megosztás:

Történelme legsikeresebb évét zárta tavaly az OTP Bank

Az OTP történelmének legsikeresebb évét zárta 2024-ben, a bank kiemelkedő jövedelmezőséget ért el, tőkehelyzete rendkívül stabil, a régióban piacvezető - mondta a bank elnök-vezérigazgatója a társaság éves közgyűlésén, pénteken Budapesten.
2025. 04. 25. 20:00
Megosztás:

Polygon vezér: A DeFi-nek meg kell szabadulnia a hype-tól, ha túl akarja élni

A decentralizált pénzügyek (DeFi) szektora az elmúlt években gyors növekedésen ment keresztül – de vajon fenntartható ez a tempó? A Polygon Labs vezérigazgatója, Marc Boiron szerint nem. Egy exkluzív interjúban kemény kritikát fogalmazott meg a DeFi jelenlegi gyakorlatáról, és irányt mutatott egy hosszú távon is életképes jövő felé.
2025. 04. 25. 19:30
Megosztás:

A megbízható adózókat kell támogatni – ismét összeült a Fenntartható Gazdaságfehéredésért Felelős Bizottság

A 2025-ös év a vállalkozások éve, ezért fontos olyan minősítési rendszer fenntartása, amely a rendesen adózó, vagyis jogkövető vállalkozások számára érdemi kedvezményeket és előnyöket biztosít – emelte ki Gerlaki Bence államtitkár, a bizottság elnöke. Mint mondta, további cél az, hogy a NAV-nál rendelkezésre álló adatvagyon minél hatékonyabban felhasználásra kerüljön egy még igazságosabb rendszer kialakítása érdekében.
2025. 04. 25. 18:30
Megosztás:

Az előzetesnél hajszállal jobb eredményről számolt be a Gloster

A Gloster korrigált 2024-es pénzügyi kimutatása — ami figyelembe veszi a Systemfarmer Zrt. 2024.01.01. és 2024.08.15. közötti és a megszűnő tevékenységek eredményét is — némileg jobb lett, mint amit előzetesen közölt a társaság.
2025. 04. 25. 18:00
Megosztás:

Amerikai lépésre vár Kína - de mi lesz az?

Először az USA-nak kell eltörölnie az egyoldalú vámokat, és csak ezt követően lehet szó párbeszédről a kínai kereskedelmi miniszter szerint.
2025. 04. 25. 17:30
Megosztás:

A negatív kilátások a jó eredmény ellenére a mélybe küldték az Intel részvényeket

Az Intel részvényei 4,9 százalékkal estek piaczárás után, miután a chipgyártó a vámokkal kapcsolatos bizonytalanságra hivatkozva a vártnál gyengébb bevételi előrejelzést adott a második negyedévre.
2025. 04. 25. 17:00
Megosztás:

Az erős marzsoknak köszönhetően jó eredmény az Alphabettől

Az Alphabet, részvényei 4,6 százalékkal emelkedtek a csütörtöki zárás utáni kereskedésben, mivel a cég első negyedéves eredménye felülmúlta a várakozásokat.
2025. 04. 25. 16:30
Megosztás: