Kiemelt figyelmet kap a hazai gyógyszeripar és a biotechnológia

A gyógyszeripar és ezen belül a biotechnológia versenyképességének javítását célozza elsősorban a gazdasági tárca akcióterve, a cél, hogy az iparág működéséhez, fejlődéséhez kedvező szabályozási környezetet biztosítsanak - ismertette Bakács András, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium főosztályvezetője az akcióterv szerdai szakmai vitáján, Budapesten - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)

Hangsúlyozta, hogy a dokumentum jelenleg államigazgatási egyeztetésen van, és a kormány még nem fogadta el, erre várhatóan két-három héten belül kerülhet sor. Emlékeztetett arra, hogy a kormány 2008 nyarán határozta meg azokat a kiemelkedő fontosságú ágazatokat, amelyekre a a gazdaságfejlesztés koncentrál. Ezek a gyógyszeripar mellett a járműipar, a logisztika és az információ-technológia. A járműiparra már szintén elkészült az akcióterv, és azt a kormány június elején el is fogadta. Bakács András elmondta, hogy a gyógyszeriparra azért esett a választás, mert ennek az iparágnak Magyarországon százéves hagyományai vannak, rendelkezésre áll a magasan képzett munkaerő, és a külföldi működőtőke vonzásában fontos helyet foglal el. Ezen kívül a gyógyszeripar magas hozzáadott értéket képvisel, a magyarországi vállalati kutatás-fejlesztési kiadások mintegy 30 százalékát ez az iparág adja, továbbá fontos szerepet tölt be az ország exportjában is. Mindezek mellett világszinten 10-15 százalékos növekedés tapasztalható ebben az iparágban. Az akcióterv három pillérre épül, amelyek magukban foglalják a gyógyszerkutatást és -fejlesztést, a gyógyszergyártást, valamint a gyógyszerfelhasználást. A biotechnológiát a gyógyszeripar részeként kezeli, és a tágabb értelemben vett biotechnológiára ez a terv nem terjed ki. A javasolt intézkedések között szerepel egyebek közt, hogy a k+f ráfordítások jelentős része leírható legyen az adóból. Felülvizsgálnák az uniós és hazai források hozzáférhetőségének feltételrendszerét is a hatékony elosztás biztosítása érdekében. A jogszabályi környezet újragondolását is javasolják annak figyelembevételével, hogy a versenyképességi szempontok az ágazat-specifikus szabályozásban is megjelenjenek. A jogszabályok előkészítési munkájában a minisztérium fontosnak tartja a hatásvizsgálatot, továbbá a partnerségi elv érvényesítését, vagyis az együttműködést a szakmával. Az akcióterv kiterjed a munkaerő utánpótlás biztosítására, a természettudományos képzés erősítésére is. A célok elérése érdekében az akcióterv konkrét felelősöket és határidőket határoz meg.

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2024. 05. 10. 19:00
Megosztás:

Már zsinórban ötödik alkalommal zárt történelmi csúcson a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 185,69 pontos, 0,27 százalékos emelkedéssel, 69 201,95 ponton zárt pénteken, ami új történelmi csúcs.
2024. 05. 10. 18:30
Megosztás:

Nálunk épül meg Európa első elektromosautó gyára

Magyarország európai gazdasági súlyát nagy mértékben növeli, hogy a BYD az autóbuszgyára után az első európai elektromosautó gyárát is Magyarországra hozza - közölte a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán csütörtökön.
2024. 05. 10. 18:00
Megosztás:

Fokozódott az aszály az Alföldön és a Tiszántúl középső részén

Az elmúlt napokban a déli, délnyugati országrészben kellő mennyiségű esőhöz jutottak a fejlődés kezdeti szakaszában járó napraforgó- és kukoricaállományok, ugyanakkor az Alföld és a Tiszántúl középső tájain fokozódott az aszály - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2024. 05. 10. 17:30
Megosztás:

Bizonyított (OTP, MOL) és bizonyult (CPI, HUF)!

A mai napon erős bizonyítékot kaphattunk az új normalitásra a MOL és az OTP gyorsjelentésével. A MOL picivel rosszabb, az OTP picivel jobb lett, mint amit vártunk - olvasható az ERSTE friss elemzői kommentárjában.
2024. 05. 10. 17:00
Megosztás:

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A várakozásoknak megfelelően nem módosította 5,25 százalékos - tavaly augusztus óta érvényes - alapkamatát a Bank of England. A brit jegybank jelezte, hogy az infláció csökkentésében elért jelentős haladás ellenére még nem érkezett el a kamatcsökkentések ideje.
2024. 05. 10. 16:30
Megosztás:

Részvényárverést hirdetett a Magyar Telekom

A Magyar Telekom meghirdette részvény-visszavásárlási aukcióját, amelynek során legfeljebb 24,0 milliárd forint összértékben tervez részvényeket visszavásárolni a távközlési vállalat részvényeseitől - jelentette be a cég a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2024. 05. 10. 16:00
Megosztás:

A versenyképesség alapja a fejlődés

Mind a magyar, mind az európai versenyképességet a termelékenység minőségének javítása alapozhatja meg hosszú távra - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) iparügyekért felelős helyettes államtitkára a Magyar Innovációs Szövetség 35. közgyűlésén csütörtökön Budapesten.
2024. 05. 10. 15:30
Megosztás:

MOL: az első negyedéves eredmény enyhén elmaradt a várttól, de így is bőven a háború előtti szint felett van a nyereségesség

A MOL 255,4 milliárd forint tisztított CCS-alapú EBITDA nyereséget ért el az idei első negyedévben, enyhén a piaci konszenzus (264,6 milliárd forint) alatt.
2024. 05. 10. 15:00
Megosztás:

Tovább erősödnek a magyar-kínai digitális kereskedelmi kapcsolatok

A magyar-kínai gazdasági kapcsolatok erősödése kiemelt fontosságú mindkét ország számára - jelentette ki Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára, miután kereskedelmi együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá Wu Jianggal, Shandong Dihao International Investment Limited Company képviselőjével a szaktárca tájékoztatása szerint.
2024. 05. 10. 14:30
Megosztás:

Várakozásokat felülmúló OTP eredmény

Az OTP 240 milliárd forintos adózott eredményt ért el az első negyedévben, 8%-kal felülteljesítve az elemzői konszenzust.
2024. 05. 10. 14:00
Megosztás:

Csökkent a 12 hónapos kincstárjegy aukciós átlaghozam

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 20 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.
2024. 05. 10. 13:30
Megosztás:

Új innovációs pályázat indul

Megnyitják májusban az 50 milliárd forintos új Fókuszterületi innovációs pályázatot, amelyben még nagyobb hangsúlyt kapnak az egyetemi-kutatóintézeti-vállalati együttműködések - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, innovációért, szakképzésért és felnőttképzésért felelős államtitkára csütörtökön egy budapesti konferencián.
2024. 05. 10. 13:00
Megosztás:

A térségfejlesztés modellje a szakképzés

Az átalakított szakképzési rendszer, valamint az átalakított felsőoktatás az adott térség gazdasági szereplőinek és társadalmi igényeinek kiszolgálói, azaz lényegében egyfajta térségfejlesztési modellek - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, innovációért, szakképzésért és felnőttképzésért felelős államtitkára egy szakmai fórumon szerdán Nyíregyházán.
2024. 05. 10. 12:30
Megosztás:

Elektromos autóbuszra érkeztek be pályázatok a HUMDA-hoz

A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. pályázataira jelentkezők 4 hidrogén üzemanyagcellás, az akkumulátorosok közül 7 csuklós, 1 szóló és 3 midi autóbusz beszerzésére adtak be pályázatot a május 6-i határidőre - közölte a HUMDA szerdán az MTI-vel.
2024. 05. 10. 12:00
Megosztás:

Nyáron bővül az EgészségAblak alkalmazás

Időpontfoglalási funkcióval bővül nyáron az EgészségAblak - közölte a "legjobb közszolgálati alkalmazás" díját elnyerő applikációval kapcsolatban a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
2024. 05. 10. 11:30
Megosztás:

Megéri pályázni a vállalkozásoknak elektromosautó-támogatásra

Sok vállalkozásnak megéri pályázni az elektromosautó-támogatásra a Jövő Mobilitása Szövetség (JMSZ) és a B-EV Mobil szakértői szerint részben azért is, mert az elektromos autóknak, a hagyományos járművekhez képest, alacsonyabbak az üzemanyag- és karbantartási költségeik, állami támogatásra, illetve különböző adó- és más kedvezményekre jogosultak, valamint a legtöbb városban továbbra is díjmentesen parkolhatnak.
2024. 05. 10. 11:00
Megosztás:

Felgyorsult a kiskereskedelmi forgalom növekedése Csehországban

Márciusban évi 6,1 százalékra gyorsult a kiskereskedelmi fogalom növekedési üteme Csehországban a februári 2,5 százalékról - jelentette a Cseh Statisztikai Hivatal csütörtökön Prágában. Az előző havihoz mérve 1,3 százalékkal nőtt az üzletek forgalma.
2024. 05. 10. 10:30
Megosztás:

Pluszos kezdés az európai tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult a kereskedés pénteken a főbb európai értékpapírpiacokon.
2024. 05. 10. 10:00
Megosztás:

Újabb banknál igényelhető akár 10% önerővel lakáshitel

Májustól az MBH Banknál is tudnak akár 10% önerővel lakáshitelt igényelni azok, akik megfelelnek a feltételeknek. A Bankmonitor szakértői szerint ezzel hatra bővült azon bankok köre, ahol elérhető a lehetőség.
2024. 05. 10. 09:30
Megosztás: